Korábban indult az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén 27. alkalommal – az előző évekhez képest korábban, november 7-étől – indította adventi adománygyűjtését országszerte – közölte a segélyszervezet jószolgálati nagykövete Szolnokon.

Lévai Anikó a szolnoki családok átmeneti otthonában részt vett az első mézeskalácsszívek elkészítésében, amelyekkel – folytatva a hagyományt – az adományozók támogatását köszönik meg.

Elmondta: a háború és az energiaár-emelkedések miatt kialakult helyzet miatt a családok is nehezebb helyzetbe kerültek, így a rászorulókat segítő segélyszervezet még nehezebb feladat elé néz.

Közölte, számításaik szerint mintegy 200 millió forinttal kerül többe intézményhálózatuk fenntartása. Az adományokat a támogatottakra és ezekre az intézményekre fordítják – tette hozzá.

Mint mondta, évek óta arra törekednek, hogy minél energiatakarékosabban, gazdaságosabban működtessék intézményeiket megújuló energiák alkalmazásával. Példaként említette, hogy több évvel ezelőtt a szolnoki családok átmeneti otthona tetejére napelemeket helyeztek a melegvíz-ellátás biztosítására.

Megemlítette, a mézeskalácsok készítésében Szolnokon részt vett a segélyszervezet stratégiai partnere, a geotermikus energiákkal és fűtési rendszerekkel foglalkozó EU-Fire Csoport képviseletében Kovács Péter stratégiai igazgató is.  

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt mondta, hogy idén is az eddigi segítségnyújtást kívánják folytatni. Beszámolt arról, hogy

minden évben Szolnokon kezdik a mézeskalácsok készítését, amelyekkel az adományozókat fogják megajándékozni.

Köszönetet mondott minden segítőnek, támogatónak.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere méltatta a segélyszervezet és a családok átmeneti otthonában dolgozók munkáját. Szavai szerint most nem panaszkodni kell, „egy város, egy ország összefogással tudja a problémákat kezelni, megoldani”.

A mézeskalács készítéshez csatlakoztak a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapat sportolói, Pallai Tamás és Révész Ádám, valamint az otthonban lakó gyerekek is.

(MTI)

A címlapképen Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester, Kovács Péter támogató, Szigeti Kincső, az intézmény munkatársa és Sándorné Pólik Róza otthonvezető látható Szolnokon, a családok átmeneti otthonában 2022. november 17-én. A szervezet idén 27. alkalommal – az előző évekhez képest korábban, november 7-étől – indította adventi adománygyűjtését országszerte. Forrás: MTI/Mészáros János 

Iratkozzon fel hírlevelünkre