Tungsramnál a felszámolás ellenére is folytatódik a gyártás

A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.

A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása.

A nagy múltú vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál – derül ki a Tungsram közleményéből.

A Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is „megdöbbenve fogadták”, hogy az EXIM Bank nemmel szavazott, és így „lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét” a hétfői, második csődegyezségi tárgyaláson, amelyen a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatot nyújtott be. Az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhetett létre, annak ellenére, hogy az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosított hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.

Lámpa. Képünk illusztráció (Forrás: Pixabay.com)

A Tungsram jogi csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonának értékesítése. A Tungsram menedzsmentje teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is, addig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég.


Hirdetés

A közleményben úgy fogalmaznak, hogy a társaság „lehetőségei szerint mindent megtett, hogy egyezségre jusson hitelezőivel és törlessze adósságát” a többségében magyar kkv-kból álló beszállítóinak. Ezért ajánlotta, hogy hitelezőnként 10 millió forintig 100 százalékosan megtéríti tartozásait, az EXIM Bank lépése azonban megakadályozta ezt, emiatt „a Tungsram sajnálatát fejezi ki minden hitelezője felé”.

A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból, erre az eljárásban megvan a jogi lehetőség. A Tungsram szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz fel vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat nyújtják.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram „egészséges üzletágai életben maradhassanak”. A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor „a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni.”

Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban lényegesen nehezebbé vált az eredményes tárgyalás a befektetőkkel.

A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta. A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban – olvasható a cég közleményében.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb