Republikánus frakcióvezető: Visszaszerezzük a képviselőházat

Az Egyesült Államok képviselőházának Republikánus frakcióvezetője, Kevin McCarthy Republikánus győzelemről beszélt kedden. Azt mondta, a párt elég mandátumot szerzett, hogy átvegye az irányítást a képviselőházban. Bár ezt egyelőre korai kijelenteni, tekintve, hogy mind a szenátusban, mind a képviselőházban nagyon szoros eredmény várható, írja a Fox News.

„Szeretném megköszönni a több millió ember támogatását az egész országban” – mondta McCarthy, kaliforniai képviselő egy, a Washington DC-ben tartott győzelmi ünnepségen – „Egyértelmű, hogy visszavesszük az irányítást a képviselőházban”.

McCarthy hozzátette: annak köszönhető a siker, hogy a Republikánus párt sokféle jelöltet tudott kiállítani.

„Az eredmények bizonyítják, hogy aki hisz a szabadságban, a kemény munkában és az amerikai álomban, megtalálja a helyét a Republikánus pártban” – összegezte.

„Amikor holnap reggel felébrednek, többségben leszünk, Nancy Pelosi pedig kisebbségben” – biztatta a párt szimpatizánsait keletiparti idő szerint szerdán hajnali 2 órakor.


Hirdetés

A győzelmi beszéd talán kicsit korainak mondható, hiszen elég szoros az állás a képviselőházban ahhoz, hogy biztos győzelemről lehessen beszélni. Bár a Republikánusoknak sikerült kiszorítaniuk a leggyengébb Demokrata jelölteket, sok helyen szoros küzdelem zajlik, és még nem hirdettek győztest.

A jelenleg még többségben lévő Demokrata frakció vezetője, Nancy Pelosi egyelőre nem ismerte el, hogy fordulás állhat be a képviselőházban.

„Bár sok helyen szoros a verseny, és még korai eredményt hirdetni, a Demokrata képviselők és jelöltek országszerte magasan az elvárások fölött teljesítettek”.

A címlapképen Kevin McCarthy, a képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője beszédet mond a félidős kongresszusi és helyi választások estéjén Washingtonban 2022. november 8-án. Forrás: MTI/EPA/Will Oliver

'Fel a tetejéhez' gomb