„Hidat kell építeni azok között, akiknek Magyarország függetlensége a célja”

Hidat kell építeni az emberek között, legyenek akármennyire különbözőek is, ahogy Mansfeld Péter vagy Tóth Ilona, akiknek volt egy közös céljuk, amiért küzdöttek: Magyarország függetlensége. Ez a cél bennünket is összeköt velük – mondta a KDNP budapesti választmányának elnöke pénteken a fővárosban az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján.

Mireisz Tibor, a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány társalapítója köszöntőbeszédében kiemelte, a Dunán átívelő híd és a közös rendezvény szellemi hídja egyaránt összeköti a két mártír emlékhelyét. 

Mireisz Tibor, a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány alapítója beszél a KDNP II. és XVI. kerületi szervezete és az alapítvány megemlékezésén a nemzeti gyásznapon a II. kerületi Mansfeld Péter parkban 2022. november 4-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

 Ennek a szellemi hídnak a pillérei szilárd alapokon állnak, mert mi keresztények tudjuk, hogy alapjaink a vallás, haza, kereszténység és a nemzeti fejlődés, összetartozó fogalmak. A dicső szentjeink és mártírjaink példaképének végtelen sora, akik keresztény hazánkért a legdrágábbat adták, amit lehetett adniuk, az életüket. Ők mutatják az utat tovább nemzetünk utódainak, a fiatalságnak, mert múltunkban a jövőnk. 

– fogalmazott Mireisz Tibor.


Hirdetés
A KDNP II. és XVI. kerületi szervezete a nemzeti gyásznapon a II. kerületi Mansfeld Péter parkban tartotta megemlékezését 2022. november 4-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Bagdy Gábor a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen a II. kerületi Mansfeld parkban, a mártírhalált halt Mansfeld Péter emlékművénél úgy fogalmazott: az utóbbi évtizedekben mindenki a saját sorsával törődik és szereti elfelejteni, hogy az ügyek közösek, és az emberiség csak együtt tud túlélni. Hidat kell tehát építeni, ahogy az egymástól annyira különböző Mansfeld Péter és Tóth Ilona között is, mert közös célért küzdöttek – tette hozzá. Bagdy Gábor arra figyelmeztetett, hogy meg kell említeni 1956 többi hősét, de az 1848-49-es szabadságharc vagy a Rákóczi szabadságharc hőseit is.

Bagdy Gábor a nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen a II. kerületi Mansfeld parkban. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Ezeréves történelmi hőseink mind-mind velünk vannak. Tisztelni kell őket mindazért az áldozatért, amelyet értünk hoztak

– hangsúlyozta a KDNP-s politikus.

Volt a ’60-as években egy ilyen falfirka, hogy ne örülj, Iljics nem tart ez örökké, 150 év alatt se lettünk törökké. Azt gondolom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy 33 évvel a rendszerváltozás után, amikor 33 évet kellett 1956 után várni, hogy rehabilitálják a forradalmat, akkor reményt kell, hogy sugalljon nekünk ez, hogy 150 évig is túl tudott élni a magyar nemzet, a magyar gondolat.

– idézte Biró Zsolt, a Fidesz II. kerületi alelnöke.

Biró Zsolt, a Fidesz II. kerületi alelnöke mond beszédet a KDNP II. és XVI. kerületi szervezetemegemlékezésén a nemzeti gyásznapon a II. kerületi Mansfeld Péter parkban 2022. november 4-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Ahogy a megtorlás jelképe november 4-e, a megtorlás kegyetlenségének szimbóluma Mansfeld Péter. Vértanúsága a kádári önkény iszonyatának leglátványosabb szimbóluma – mondta. Mansfeld Péter tovább él a mai fiatalokban – jegyezte meg a Fidesz politikusa.

Biró Zsolt véleménye szerint nem az a legfontosabb feladat, hogy utcát nevezzenek el róla, hanem hogy továbbadjuk ennek a jellemes fiatalembernek a magatartását, aki az akasztófa árnyékában mindent magára vállalt, és ezzel megmentette bajtársai életét.

Címlapképen: A Kereszténydemokrata Néppárt II. és XVI. kerületi Szervezete, valamint a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány a nemzeti gyásznapon a II. kerületi Mansfeld Péter parkban tartotta megemlékezését 2022. november 4-én. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb