Trombitás Kristóf: Gyurcsány Ferenc, a baloldal tragédiája
Mindig egészen sajátos arcátlanságnak gondoltam azt, amikor Gyurcsány Ferenc hivatkozott a hazafiság, a demokratikus alapértékek vagy éppen a nyugati gondolkozás alapjaira. Az a Gyurcsány Ferenc, aki már a pártállami időszakban része lett a kiszes, politikai elitnek, az a Gyurcsány Ferenc, aki az MSZP első, virágzó időszakában házasodott be a korábbi, pártállami elit tagjai közé és végül az a Gyurcsány Ferenc, akiről miniszterelnöksége idején talán egyszer sem készült olyan fotó, amelyen ne szerelmes rajongást idéző mosolygás közepette nézett volna Vlagyimir Putyinra, ha éppen találkoztak egymással.
Az orosz elnöknek ajándékba adott kutyát, vagy az Apró-villában elköltött, szűk körű vacsorát már nem is érdemes felhozni. Gyurcsány Ferenc sajátos, mindeddig leküzdhetetlen púpja volt a magyar demokráciának és az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy erre a leküzdésre jó ideig még nem is kerülhet sor. Lehetett ő a rendszerváltoztatás utáni időszak messze legnépszerűtlenebb miniszterelnöke, a baloldali együttműködés legnegatívabban megítélt tagja, nem számít. Gyurcsány, úgy tűnik, állandó szereplő a magyarországi baloldalon.
És ez bizony beárazza a magyarországi baloldal mindenkori lehetőségeit is.
Minek kapcsán jutott mindez az eszembe? Talán önök is olvasták egy egészen friss, közösségi oldalas bejegyzését a volt miniszterelnöknek, amelyben arról elmélkedett – egészen vad párhuzamokat húzva -, hogy amiként Putyin sem nyeri meg az Ukrajna területén indított háborúját, úgy Orbán Viktor sem tudja sokáig fenntartani rendszerét. Ne keressék ebben a logikai párhuzamokat. Gyurcsány Ferenc már hosszú ideje örvendeztet meg mindannyiunkat szabadverseivel, amelyek Apollinaire képverseinek ziláltságát és a fiatal Kassák Lajos avantgárd hevületét ötvözik, bőven nyakon öntött, dadaista érthetetlenséggel, ám dőreség volna ezeket túlzottan komolyan venni. Gyurcsány Ferencet – persze és sajnos – nagyon is komolyan kell, de ezeket az ömlengéseket nem tanácsos.
Mert ha így tennénk, úgy fel kéne magunkban tenni azt a kérdést is, hogy ugyan
mi köze a magyar politikai rendszernek egy, az oroszok által indított háborúhoz, vagy éppen milyen Putyin-pártiságot kér számon az a politikus, aki kormányfőként már-már szerelmes rajongással kereste Putyin tekintetét, amikor szerencséje engedte és közös asztalnál ülhettek.
Nézzék, a magyar közélet szó szerinti tragédiája, hogy Gyurcsány Ferenc teljességgel maga alá gyűrte a baloldali nyilvánosságot és ott minden csak általa és a beleegyezésével születhet meg.
Bár e sorok írója finoman fogalmazva is meglehetősen szkeptikus minden baloldalról érkező vívmánnyal szemben, de megengedem, lennének olyan alakok és aktorok ott, akik többre és főleg másra lennének képesek, mint Gyurcsány Ferenc. Erre azonban sem a baloldali választópolgárok részéről – hiszen ők tették meg a baloldal legerősebb pártjának a Demokratikus Koalíciót -, sem Gyurcsány felől nincs befogadóképesség.
Mert Gyurcsánynak nagyon fontos volna a hatalom megszerzése, azért mindent és az ellenkezőjét is megtenné, de ameddig az nem megy, a maga részéről megelégszik azzal is, ha a saját szemétdombján uralkodhat. Ellenvélemény, valódi rivális és egyebek nélkül.
Sokan nem hiszik ezt el, de ettől még igaz: a jobboldali, keresztény-konzervatív beállítottságú emberek pezsgőt bontanak majd, ha Gyurcsány Ferenc levonult a pástról. Bár tartanánk már ott! Félő, hogy erre egyhamar nem kerül sor.
A címlapképen Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin látható. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
