„Itt állok, másként nem tehetek!”

Ezen a napon arra emlékezünk, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Azt ma sem lehet pontosan tudni, hogy a híres esemény valóban megtörtént-e, mert az első írásos beszámoló évekkel később kelt Philipp Melanchton, Luther egyik legközelebbi munkatársa tollából, aki 1517-ben még nem is lakott Wittenbergben. Sok értelme nem lett volna, hogy Luther a templom akkoriban hirdetőfalnak is használt kapuján tegye közzé téziseit, mert a köznép nemhogy nem értett latinul, de még németül sem tudott olvasni. Luther maga nem írt a „szegezésről”, a tételek eredetije nem került elő sem kézirat, sem ősnyomtatvány formájában.

Luther azon a napon viszont – a gyónásokról elmaradó híveiért aggódva – biztosan írt egy levelet feletteseinek, amelyben a búcsúcédulák árusítása ellen emelt szót. E levélhez csatolta 95 tételben megfogalmazott, egy várható disputa (hitvita) alapiratának szánt gondolatait.

A mélyen hívő Luther meg volt győződve arról, hogy az embernek egész életében Isten kegyelmében bízva kell élnie, és rettenetesen felháborította a búcsúcédulák árusítása. (A búcsúcédula lényegében a gyónást helyettesítette, azaz a lelki üdvösség megvásárlásával ért fel, sőt egy idő után már a halottak lelki üdvét is meg lehetett így váltani.) A római kúria és a püspökségek tetemes bevételre tettek így szert, a „szent árucikket” még piacon is be lehetett szerezni. Luther 36. tételében úgy fogalmazott: „Minden igazán szívén talált keresztény részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is”. Tételei még nem a katolikus egyház dogmáit, hanem gyakorlatát támadták, a kereszténység belső értékeit hangsúlyozták.

Vélhetően maga Luther sem gondolta, mekkora változásokat indít el ezzel. Tételeit az év végére Lipcsében, Nürnbergben és Bázelben is kinyomtatták, 1518-ban már egész Európában, így Magyarországon is ismerték őket.

A teológiai vita gyorsan politikai színezetet öltött, és bár Luthernek akadtak hívei, ellenségei még számosabban voltak. Albrecht mainzi érsek eretnekséggel gyanúsította meg, Johannes Tetzel dominikánus szerzetes (fáradhatatlan búcsúcédula-árus) máglyahalállal fenyegette. X. Leó pápa az eretnekek fölött ítélkező Szent Inkvizíció elé idézte Luthert, de III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbenjárására engedélyezte, hogy a meghallgatásra Augsburgban kerüljön sor. Miután Luther nem volt hajlandó kijelentései visszavonására, és a kiátkozásával fenyegető pápai bullát elégette, 1521 elején valóban kiátkozták.

Luther abban az évben Bölcs Frigyes menlevelével megjelent a wormsi birodalmi gyűlésen, de hajthatatlannak mutatkozott, beszédét e híres szavakkal fejezte be: „Itt állok, másként nem tehetek!” Április 19-én birodalmi átokkal sújtották, azaz bárki szabadon üldözhette és megölhette. Csak úgy menekült meg, hogy Bölcs Frigyes színleg elraboltatta és Wartburg várába menekítette. Ott tíz hónap alatt elkészítette az Újszövetség német fordítását, majd 1534-re az Ószövetségét is, megteremtve a német irodalmi nyelvet.

Luther fellépése nemcsak lázadást jelentett a pápával szemben, hanem a világ képét alapjában átformáló reformáció elindítója lett. Tanai alapján jött létre halála után az evangélikus egyház, a nála is radikálisabb Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor képviselte irányzatból pedig a református egyház.

Luther a hét katolikus szentségből csak kettőt (a keresztséget és az úrvacsorát) ismert el, elutasította a cölibátust, követelte a kolostorok feloszlatását és a német nyelvű misézést. Kiadta Kis és Nagy Katekizmusát, kidolgozta a liturgiai és istentiszteleti rendet. Legfontosabb tételei, „az öt sola”:

Az ember nem cselekedetek, érdemek, hanem egyedül Jézus Krisztusba vetett hite által (sola fide) Isten kegyelméből (sola gratia) üdvözülhet. Egyedül Krisztus a közvetítő Isten és az ember között, és csak rajta keresztül lehetséges a megváltás (solus Christus), amely kizárólag Isten akarata és tette alapján megy végbe, vagyis a dicsőség Istené (soli Deo gloria). Istennel közvetítő egyház és papság nélkül is kapcsolatba lehet kerülni, és vallási kérdésekben az egyedüli forrás a Szentírás (sola Scriptura).

Hittételeit az Ágostai Hitvallás, az evangélikus egyház egyik legfontosabb dokumentuma foglalja össze, amelyet az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen ismertetett a rendekkel hittársa, Melanchton.

Luther 1546. február 18-án Eislebenben halt meg.

Magyarországra a lutheri reformáció tanai a Wittenbergben tanuló magyar diákok révén jutottak el. A hazatérő peregrinusok ebben a szellemben kezdtek munkálkodni-prédikálni, és egyre többen támogatták őket, hiába fenyegette őket az 1525. évi országgyűlés máglyahalállal, javaik elkobzásával. A mohácsi vész után már semmi sem akadályozta a reformáció gyors terjedését. A protestánsok az 1545-ös erdődi zsinaton még az ágostai hitvallást fogadták el, 1567-ben Debrecenben viszont a református heidelbergi kátét és a második helvét hitvallást tették magukévá. A magyar protestánsok jelentős része a Kálvin tanaira épülő református vallást követi.

A reformáció kezdetének 500. évfordulója a reformáció emlékéve volt.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében október minden évben a reformáció hónapja, amelynek utolsó napján Budapesten a Reformációi Emlékparkban és országszerte ünnepséget tartanak a protestáns gyülekezetek.

A rendezvénysorozat idei mottója Máté evangéliumából való: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”

(MTI)

A címlapkép forrása: Wikipedia.org