Óvodai Halloween – nem lehet elég korán kezdeni a félelmet?

Van olyan óvoda, ahol idén Halloween-ünnepséget tartanak – olvasom a hírekben, ahol rögtön kiderül az is, hogy a szülők egy része érthető módon ódzkodik a részvételtől – értsd: nem meri bevinni a gyerekét, mert fél, hogy az esemény rossz élmény, vagy félelmetes lehet a kicsik számára. Mélységesen egyet tudok érteni velük.

Áll egy pazar virágárus üzlet a környékünkön. Az év minden ünnepére kitalálnak valamilyen őrületesen ötletes és fergetegesen feltűnő dekorációt, aminek a nagy részét jó pénzért meg lehet vásárolni. Külföldről hozatják be és tényleg káprázatos a kínálat: Valentin-napon angol telefonfülke dugig tömve virágokkal; Karácsonykor Adventi koszorú működő kisvasúttal; Mikuláskor működő postaláda (amire valódi válaszok érkeznek!), Húsvétkor nyuszisimogató, amit természetesen többször is meg kell látogatni a gyerekekkel. Méregdrága virágköltemények, mozgó koszorúk, óriás jegesmedvék: mind-mind százezres tételek, amik valahogy mégis mindig elfogynak, mert minden olyan vonzó és különleges. Nos, ennek a virágosnak még a környékére sem mehetünk a Halloween előtti időszakban, még kocsival sem.

A gyerekeim ugyanis jeges rémülettel beszélnek a dekorációról, s futkos a hátukon a hideg annak a lehetőségétől, hogy még egyszer találkozzanak vele, teljesen érthető okokból.

Van itt minden, ami a lidérces ünnep kötelező kelléke: véres ruhába öltöztetett, éneklő-hintázó csontváz, vérző élőhalott kalitkába zárva, valamint pókhálók, vicsorgó tökök, szellemek, és különböző undorító dolgok vannak kitéve ebben az időszakban a kirakatba és a bolt előtti járdára. Látványos, annyi bizonyos, ám még felnőtt szemmel is elborzaszt ez a rengeteg halott és ijesztő dolog egy rakáson.

Azt hiszem, a probléma már rég nem az, hogy a Halloween milyen eredetű és célú ünnep, és most már talán azon is késő tanakodnunk, hogy beengedjük-e a kultúránkba, hiszen már itt van, hús-vér valóság a jelenléte, szó szerint.

Az összes kötelező ünnephez hasonlóan ez is viszi a prímet: levágott ujj-formájú fasírt, denevéres vagy pókháló-mintás sütik, ijesztő dekoráció-ötletek várnak minket a kézműves börzék kínálatában, véres arcú széplányok és Joker-fejű bulizó szépfiúk a Facebookon, csontváz-jelmezek az egyik legnépszerűbb fast fashion-márka gyermekruhái között valamint Halloween-tematikájú bulik a szórakozóhelyek és házibulik tengerében.

A kérdés inkább az, hogyan tudjuk megvédeni mindettől gyermekeinket, akik otthon remélhetőleg nem Freddy Krueger meséin és A cápa vagy A kör összes részén szocializálódtak, ne adj’ Isten még a halált sem valami félelmetes dolognak képzelik el, hanem esetleg abban hisznek, abba nőttek bele, hogy újra találkozhatnak a szeretteikkel, esetleg a Teremtőjükkel.

Nekik mit mondunk, miért él az összes (szemükben komoly) felnőtt zombi kinézetű halottak, ijesztő töklámpások és úgy egyáltalán, a Gonosz bűvöletében?

Mert azt ugye nehéz lenne kijelenteni, hogy ez a jó kis muri valami pozitív üzenetet hordoz számukra? 

Tökéletesen megértem azokat a szülőket, akik szeretnék megóvni a gyermekeiket a Halloween lelkületétől. Valószínűleg az óvónőknek sem az volt a célja a tervezett ünnepséggel, hogy maradandó károsodást okozzanak a rájuk bízott gyermekeknek, csak egy kis izgalmat szerettek volna csempészni a szürkének vélt hétköznapokba, ám valószínűleg nem gondolták végig, hogy ha beengedjük a félelem gondolatát a kicsik hálószobájába, akkor azzal majd kezdeni is kell valamit. Jó esetben a szülőknek (és a pedagógusoknak, akik majd csodálkoznak, miért volt Pistike egész nap kezelhetetlen a felgyülemlett és feldolgozatlan feszültségektől), rosszabb esetben pedig a pszichológusoknak.

Ha ugyanis egy gyerek félelmére legyintünk, és azt mondjuk, hogy ez vicces, ez kibírható, akkor kérdésessé válik, fog-e nekünk szólni, amikor valaki az iskolában, az utcán, neadjisten a családjában bántalmazza?

Ha az osztálytársa pornót mutat neki, amitől rossz érzése támad? Ha egy internetes zaklató áldozatává válik? Elutasítja majd a feléje nyújtott kétes anyag kipróbálását?

A gyerekek ugyanis rendelkeznek egy jól fejlett belső érzékelővel, ami megmutatja nekik, mi az, amit még képesek elviselni, és mi az, ami már sok nekik. Mint ahogyan az én gyermekeim is szólnak, ha nem akarják a félelmetes dekorációt látni, vagy ha kiborítja őket egy mese, amit az egyébként népszerű mesecsatornán láttak a Tüskemanóról, aki felszögez egy lepkét a falra. És akkor már rég nem csak Halloween-ről beszélünk, ami tökéletesen szembe megy azzal, mi jó és mi rossz az életben – relativizálja a Gonoszt. 

Jó lenne, ha mi, felnőttek is magunkba néznénk, miért kell ezt a gyerekek torkán lenyomni, s mi lehet ennek a hosszú távú következménye?

Mert a Rossz valóban létezik, most is itt tombol körülöttünk, de ezt elbagatellizálni vagy romantizálni óriási bűn. Ha megnézzük egy gyermekcsatorna kínálatát, akkor láthatjuk, hogy a gyerekek rajzfilmfigurái között ott a már említett gonosz főhős, a vagány vámpírkislány vagy a nemi identitásában képlékeny főhősnő, és ezek a sztorik szépen párba állnak a felnőtt csatornák szereplőivel: pedofil és sorozatgyilkos hősökkel, akiket valahol meg lehet érteni vagy éppenséggel sajnálni is kell – rendezői szándéktól függően.

Miért vonzódunk ennyire a halál kultúrájához? Miért nézünk horrorfilmeket, sütünk levágott ujj-formájú sütit és játszunk lövöldözős-játékokat a gyerekkel, miért bulizunk hajnalig fültől fülig elvágott torokkal díszítve vagy éppen egy sorozatgyilkos maszkjában?

Vannak, akik azt mondják, hogy szembe kell nézni a félelmeinkkel, a borzongás erre való.

De ha mi ezekkel a dolgokkal „mulatunk”, hogy várhatjuk el a gyermekeinktől, hogy ne vegyenek részt mondjuk egy halálos Tik-Tok kihíváson? Vagy hogy észrevegyék, ha az interneten őket éppen behálózni készülő gonosz szereplő nem is olyan jópofa? Esetleg megállítsák a társukat, aki éppen valami végzetes hibát akar elkövetni?

Ha a világban fellelhető szépet és jót sárba tiporva a rosszat emeljük piedesztálra, miért csodálkozunk annak térhódításán? Vannak, akik annyira elfogadóak, hogy nem akarnak babát vagy traktort adni egy gyermek kezébe, hogy ne erősítsék a nemi sztereotípiákat. Nos, nekik üzenem, hogy éppen ennyire befolyásoljuk a gyermekeink világképét azzal, ha a félelmet és a szorongást ünnepeljük, ha ilyen tematikájú filmeken és programokon veszünk részt velük – olyan gondolatokat ültetve a fejükbe, ami egyébként soha fordult volna meg bennük.

A Halloween üzenete: a fájdalom és a félelem lehet mulatságos, a halál pedig vicces. Aki őszintén ezt szeretné megtanítani a gyermekének, az ne csodálkozzon rajta, ha később más értékek is relativizálódnak általa.

Amikor majd vidám tökfejből egyszer csak egy torz-szomorú maszkra vált a kamaszunk, már késő csodálkozni. Akkor már sokkal nehezebb lesz őt kivezetni az Élet és a Halál általunk felfestett sötét és ködös útvesztőjéből.

A címlapképen töklámpások láthatók a halloween ünnep alkalmából rendezett III. Fehérvári Töklámpás Fesztiválon a székesfehérvári Országalmánál 2021. október 31-én. Forrás: MTI/Vasvári Tamás