Eltűnt épületek nyomában (62.) – A Királyi kertek üvegházai
A Királyi Várkertészet kezdetben nem önálló intézményként működött, hanem a többi királyi kert részeként, amelyek központja a Bécs melletti Schönbrunn volt. A 18. századtól kezdve innen nevezték ki a budai kertek vezetőit, innen adták az irányítást és részben itt képezték ki a szakembereket, de ugyancsak innen látták el a kerteket szaporítóanyaggal is. 
A hauszmanni átalakítások nagy hatással voltak a Várhegy déli oldalán elterülő Királyi zártkertekre és azok fenntartójára, a Királyi Várkertészetre. A Várkertészet az udvartartáson belül önálló szervezeti egységgé nőtte ki magát, amely több mint félszáz alkalmazottal látta el a karbantartást, az utánpótlás nevelést és a palota belső tereiben lévő dísznövények gondozását. Sőt, az uralkodói fogadások és egyéb reprezentációs események alkalmával az asztalok díszítését, valamint az ajándékcsokrok, koszorúk elkészítését is a Várkertészetre bízták. 
A Királyi kertek nyugati oldalán több mint harminc, kisebb-nagyobb üvegház sorakozott a lankás hegyoldalban. Elhelyezésük tudatosan történt, hiszen a Várhegy déli oldalán szinte egész nap értre őket a napsugár, a szintkülönbségnek köszönhetően pedig egymást sem takarták ki. Rendeltetésük szerint meleg, mérsékelt, illetve hidegházakra osztották őket. A melegágyi házakat a közeli kazánházból, távhővezetékkel fűtötték. Szerkezetük szerint voltak stabil szerkezetű, illetve összerakható-szétszedhető, úgynevezett blokkházak is. A bennük nevelt növények szerint megkülönböztették az azálea házakat, az orchidea házakat, a cella házakat, a pálmaházakat, a kaktuszházat és a különleges narancsházat. 
Az üvegházak közül – a maga 580 négyzetméterével – méretében és jelentőségében kiemelkedett a nagy pálmaház, mely az Állatkert pálmaházának megépítéséig Budapest legnagyobb ilyen épülete volt. A 30 méter hosszú, 12 méter széles, kettős üvegezésű, déli oldalán domború üvegházban három darab egy köbméter űrtartalmú víztartály is helyet kapott. Ezekből kettő az öntözővíz előmelegítésére, egy pedig a ház közepén levő medencék aranyhalainak teleltetésére szolgált. A pálmák és a déli dísznövények az egy méter széles kavicsborítású növényasztalon álltak sorban. Az állványzat alatti hatalmas téren a téli időben kötészeti előkészítő munkákat (pl. koszorúalap-készítést) végeztek. A nyári időszakra valamennyi pálmát és edényes növényt a szabadba hordták ki és árnyékos vagy félárnyékos területen helyezték el. 
A Várkertészet egyik különlegessége a 280 négyzetméter alapterületű, nyolcszögletű narancsház volt. A narancsházak elterjedése még a 16. században Franciaországban kezdődött, ahol vedrekben nevelték a narancs- és citromfákat. A narancsházak rövidesen divatossá is váltak és már a 18. század elején elmaradhatatlan tartozékai voltak a főúri házaknak és kastélyoknak. Az orangerie a fogadások kedvelt színtere volt, ahol igazi kuriózumot jelentett, hogy a vendégek közvetlenül a fákról szedhették le a gyümölcsöket. A narancsházak azonban bizonyos idő múltán nagy átalakuláson mentek keresztül, a gyümölcsöt is hozó fák mellé más délszaki növényeket is telepítettek, pálmákat, valamint azokat a különös virágú, vagy érdekes levélzetű növényeket, amelyeket az egzotikus tájakról hoztak magukkal a felfedezők. 
A narancsházban körös-körül, deszkából készült növényasztalon álltak az üvegházi edényes pálmák, a citrom-, a narancs- és a babérfák. A ház közepén, a vízmedence fölött vasgerendákból épített talapzaton állt a 200 évesre becsült Kínai kenderpálma. Nyáron, a növények szabadba helyezése után itt friss lótrágyából trágyatalpat készítettek. A párás levegő és a trágyabomlás hatására dús vegetáció indult meg. A növényeket szeptember végén az igényüknek megfelelő házakba hordták szét. A trágyát a Narancsházból kivitték, a házat kitakarították és fertőtlenítették, majd a téli üzemre újra berendezték. Visszakerültek a hidegházi pálmák és a citromfélék. Az innen kitermelt trágyát a virágágyak talajának javítására, a pázsitfelületek téli takarására vagy a cserepes neveléshez szükséges földkeverékek készítésére használták fel. 
A Királyi Várkertészet mintaszerűen működött egészen a második világháborúig. Budapest és a budai Vár ostromában azonban a kert és az üvegházak nagy része jelentős károkat szenvedett, évtizedekig gondosan nevelt értékes növényeinek nagy része elpusztult. Ennek ellenére fényképek bizonyítják, hogy a légnyomástól és a lövedékektől betört üvegfelületek mellett a házak acél tartószerkezetei kiállták a próbát. A háború után a Várkertészetet felszámolták, a különleges formájú narancsházat lángvágóval szétdarabolták és beolvasztották. 
Azonban a nagy pálmaház megmenekült a pusztulástól. Kisebb társával együtt a Gerő-féle rombolás előtt a Miskolci Kertészeti Vállalat megvásárolta. Szétbontása után újra felépítették Miskolcon, ahol még 1968-ban is használták. A házak további sorsáról már nincs hír. A Hauszmann Alajos által megálmodott királyi zártkertek sajnos csak fél évszázadon keresztül léteztek. Ez idő alatt az ország egyik legszebb, leggazdagabban felszerelt és példaszerűen fenntartott kertészete volt, méltó a kiegyezés után megerősödő Magyarország uralkodói rezidenciájához. 
Több mint hetven év elteltével Magyarország kormánya létrehozta a Nemzeti Hauszmann Programot, mely részeként sorra születnek újjá a Budavári Palotanegyed ikonikus épületei. A program keretében nemcsak az épületek újulnak meg és épülnek fel újból, hanem a történelmi kertek, parkok és sétányok revitalizációja és rendbetétele is megkezdődött.
(A sorozat folytatódik.)
Fecske Gábor László
