Ungváry Zsolt: Trágárkodjál, és címlapra kerülsz!
Az elmúlt napok legtöbbet emlegetett, hírekben és publicisztikákban, blogbejegyzésekben és közösségi médiában legtöbbet szereplő személye nem a miniszterelnök, nem valamelyik ’56-os hős, nem valami művész, hanem egy tinédzser.
De nem azért, mert feltalálta, kiszámította, megnyerte, még csak nem is azért, mert felszólalt, hanem az ordenáré trágársága miatt. A nevét nem írom le, már csak a Herosztratosz-effektus miatt sem. Ő volt az, aki azért gyújtotta fel az ókori világ csodáját, az Artemisz templomot, hogy fennmaradjon a neve. Ez a kislány most az ókori terrorista babérjaira törve próbálta felgyújtani a közbeszédet, tesztelni, fennmarad-e a neve attól, ha obszcén szavakat kiabál egy, az oktatásért folyó megmozduláson, ahol tanárnak és diáknak azt kellene demonstrálnia a társadalom felé: érdemes ránk pénzt áldozni, ebbe a jövőbe fektetni.
Külön fricska a kormány felé, hogy egy olyan szerzetesrend gimnáziumának tanulója tette ezt, amelybe az elmúlt években ömlött a kormányzati pénz.
A rendszerváltás után elemi erővel tört fel az igény, hogy az 1948-ban államosított iskolák visszakerülhessenek egyházi fenntartásba; az utóbbi években azonban egyre több olyan szülő íratta ezekbe a többnyire nívós gimnáziumokba a gyerekeit, akiknek a kereszténység semmit sem jelent. Szép lassan a maguk képére formálták, átvették ezeket az iskolákat. A szemünk láttára vesznek el, nem hatalmi önkény, hanem belső erjedés miatt.
Újra és újra elnézve az ellenzékiek kétségbeesett igyekezetét, amivel valamiféle alternatívát próbálnának meg felmutatni, mindig csodálkozással vegyes szánakozással figyeljük, vajon miért nem tudnak jóarcú, szép szavú, erkölcsös, értelmes embereket kiállítani? Politikusaik, tüntetőik, diákjaik mind csak a trágárságban, agresszióban járnak élen, érvek és gondolatok nélkül. Az őszödi beszéd ocsmányságaitól a Simicska-i nívótlanul gusztustalan egyszavas jellemzésig vagy a pécsi szobrászig, aki – ha már Michelangelóként márványba nem tudja megfelelően beleálmodni – a gimnázium falára rajzolta egy óvodás színvonalán a sokat emlegetett férfi nemi szervet, és még betűkkel is kiírta, ha valaki nem ismerné fel.
Az érvek, ötletek, összetett mondatok helyett használt trágárság az igénytelenség, fantáziátlanság csúcsa, ami különösen zavarba ejtő, amikor a magukat kizárólagos szürkeállománynak hirdető nagyon európai nagyon műveltek egyetlen eszköze marad.
Nem a csúnya beszéddel önmagában van a baj, hanem a disztingválással. Aki nem érti, hol, hogyan, mit lehet, az alkalmatlan a közösségi életre. Elmehet remetének vagy alámerülhet valami szubkultúrába, de a normál közösségi platformokra ezek a dolgok nem valók. Mindenki olyan lesz, ahogyan beszél,
nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából. (Mt. 15,11)
A gyerekekben pedig tombol a végtelen öntudat. Ha azt látják, hogy olyasmivel, amire ők is képesek, népszerűséget, ismertséget lehet szerezni, miért válasszák a bonyolultabb utat. Egy-két szexualitással kapcsolatos szót bárki meg tud jegyezni, és megfelelő helyen kimondva mindjárt az újságok címlapjára kúszik. (Kellően el nem ítélhető módon még a legnagyobb konzervatív napilap október 25-i számában is!) Nem az a baj, hogy van véleményük vagy vagányak. Nem is az a baj, ha szembeszállnak az idősebbekkel. De amikor nem veszik emberszámba őket, amikor a saját véleményüket, személyiségüket fölébük helyezik, az nagyon nem jó. Az se helyes, ha valaki az idősebb jogán nézi le a fiatalabbakat, de különösen visszatetsző ez fordítva. Mert az élethez való jog (amit pedig tűzzel-vassal irtanak liberálisék) vitathatatlan, ám a mindenhez (véleményhez, tárgyakhoz, időhöz, pénzhez, sikerhez) való jog egyáltalán nem illet meg senkit pusztán azért, mert létezik.
Mi is tüntettünk a 80-as években, március 15-én, de nem trágárkodtunk tízezrek előtt, inkább azon izgultunk, megvernek-e a rendőrök (volt, hogy igen, pl. 86-ban a Lánchídon), este pedig nem ellenzéki tévék beszélgetős műsoraiban szerepeltünk, hanem otthon izgultunk, lesz-e következménye az igazoltatásnak, az elvett személyiknek.
Értem én, hogy most ez a Greta Thurnberges löttyös indulat a trendi – amerikai elnök, ENSZ-közgyűlés fogadja a nagyszájú bakfisokat -, de a világ nagy dolgai felől nézve roppant szánalmas.
Ráadásul most már azt sem mondhatjuk, amivel sokáig védtük az Y- és Z-generációt, hogy a túlzott kényelemben, jólétben, békében és biztonságban unalmassá vált az ifjúságuk, és mesterségesen kell izgalmat hozniuk az életükbe. Közben lett itt izgalom bőven, újra van tétjük a dolgoknak, bőven van mit gondolni, mondani, csinálni. Remélem, a nemi szervek patologikus emlegetésén túl más is az eszükbe fog jutni.
Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
