Hitoktatói szakmai napot rendeztek és átadták a Szent Gellért-díjakat Székesfehérváron

A Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatói számára október 15-én szakmai napot rendeztek Székesfehérváron, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A rendezvény keretében adták át az idei egyházmegyei Szent Gellért-díjakat – adta hírül a Székesfehérvári Egyházmegye.

Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte a megjelent csaknem száz hitoktatót a szakmai napon, amit immár nyolcadik alkalommal rendezett meg az egyházmegye. A főpásztor köszönetet mondott a hitoktatóknak a nehéz időszakban végzett munkájukért. Hangsúlyozta, hogy igenis hálásnak kell lennünk azért, hogy bemehetünk az iskolákba. A katekéta életével, munkájával, jelenlétével példát mutat a rábízott gyermekeknek.

Felelősségteljes munka ez, amelyet örömmel kell végezni, hogy beleégjen a gyermekek szívébe, lelkébe, amit hallanak, amit tanítanak nekik, és hogy hazavigyék családjukba, ahol az tovább működik

– emelte ki Spányi Antal.  A köszöntő után a püspök átadta a Szent Gellért-díjakat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított, a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismeréseként adományozott díjat 2020-tól nemcsak egyházi fenntartásban működő intézményekben tanító pedagógusok, hanem hitoktatók is megkaphatják.


Hirdetés
  • Ezüst fokozatú elismerésben részesült Herczegné Kutasi Ilona hittanár, aki több évtizede oktat és fogja össze a hitoktatói feladatokat Tatabányán.
  • Arany fokozatú kitüntetést kapott Képli Mária hittanár, aki több mint negyven éve hitoktat és szaktanácsadói feladatokat is ellát a Székesfehérvári Espereskerületben.

A statisztikai adatok igen kedvezően alakultak az elmúlt években: hit- és erkölcstanoktatásban 14 436 gyermek; fakultatív oktatásban 2516 gyermek; egyházi iskolákban 4987 gyermek (saját fenntartású és más felekezeti intézményekben) kezdte meg idén a tanévet. Ez összesen 21 939 gyermek nevelését, oktatását jelenti. Az egyházmegye fenntartásában immár 21 intézmény működik – ismertette a statisztikát Szalma István az Egyházmegyei Hitoktatási Felügyelőség (EHF) igazgatója. Szalma István kiemelte, hogy milyen fontos az egyházi programokon való részvétel. Ugyanilyen nagy hangsúlyt kell tulajdonítani a népszámláláskor a hitünk megvallására, hogy katolikus kereszténynek valljuk magunkat. Ugrits Tamás irodaigazgató, püspöki helynök rámutatott: Szakmaiságunk összeköt bennünket Jézussal, hiszen tőle kaptuk a feladatot.

Szolgálatunk alapja a hit, a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Jézus munkatársakat választott maga mellé, először a 12 apostolt, majd a 72 tanítványt, asszonyokat. Jézus közelében vagyunk, szüksége van ránk, a munkánkra. A tanítványoknak tanítaniuk és gyógyítaniuk kellett – tanítani tanulva, alázattal, gyógyítani gyógyulva, Jézus erejével, kegyelmével!

– fogalmazott a püspöki helynök.  Ugrits Tamás felolvasta az első kenyérszaporítás történetét és eköré fűzte gondolatait:

Mindig lesznek „éhezők”, mindig jönnek elsősök! Krisztus nemcsak kenyeret ad, hanem benne önmagát, az Oltáriszentségben! A tizenkét kosár ott maradt, tovább táplálta a népet. „Valahogy mindig ott maradunk…, a tanításunk örökre szól!”

A teljes beszámolót a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján olvashatják.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

A címlapkép forrása: Semegi Józsefné

'Fel a tetejéhez' gomb