Hojdák Gergely: A dadogás megköveteli az önismereti munkát
Hojdák Gergely nem tartja magát influenszernek – ahogy egy korábbi interjúban nevezték – ám mégis figyelemreméltók azok a videók, amelyeket a Démoszthenész Egyesület számára készített a dadogásról. Saját tapasztalatait megosztva őszintén beszél érzéseiről ezeken a felvételeken, egyszerre kapaszkodót és információt nyújtva mindazoknak, akik hozzá hasonló cipőben járnak, vagy éppen ellenkezőleg: nem ismerik jól a dadogást, de kíváncsiak, hogyan tudnának ezzel küzdő ismerőseiknek, embertársaiknak segíteni. A közösségi médiában dolgozó szakemberrel a dadogás elfogadásának nemzetközi világnapja alkalmából beszélgettünk.
– Egy korábbi interjúban beszéltél arról, hogy remek pedagógusok tanítottak, akik abban is segítettek, hogy a dadogás ne okozzon komoly problémát az életedben, de azt sem hallgattad el, hogy nem volt mindig könnyű. Milyen út vezetett oda, hogy a kisgyerekkori zavart leküzdve most emberek előtt beszélsz erről, másokat motiválva?
– Nem mondanám, hogy „leküzdöttem” a dadogást, inkább elfogadtam, és dolgozom vele. Ha pedig ezzel motiválni tudok másokat, az óriási öröm és megtiszteltetés számomra. Úgy gondolom, hogy senki sem véletlenül kapta azokat az erősségeket és nehézségeket – bibliai nyelven szólva talentumokat és kereszteket -, amelyek éppen rá jellemzőek. Ennek felismerése valóban hosszú út, s részben mindig az elengedés útja. Bagatellizálás, tagadás, dacos „csakazértis”, remény, letargia, görcsös erőlködés, újabb lemondás, szembenézés és elfogadás – talán ezeket az állomásokat említhetném. Nem lineáris egymásutánban, hanem egyre kisebb intenzitású váltakozásban.
– Mi volt az a momentum, ami miatt éppen most álltál ki a nyilvánosság elé? Kik voltak a segítőid, akiknek köszönhetően ilyen figyelemreméltóan jól tudsz beszélni publikum előtt?
Nem tudtam, hogy ez „figyelemreméltó”, bár eddig tényleg sok pozitív visszajelzés érkezett – bevallom, több, mint amennyire számítottam. Még kamaszkoromban kerültem kapcsolatba a Démoszthenész Egyesülettel, ami a dadogók és más beszédhibások fő érdekvédelmi szervezete Magyarországon. Egy önsegítő csoportot is vezettem ott néhány évig, rendeztünk nemzetközi konferenciát, kiadtunk egy terápiás könyvet és munkafüzetet. Magam is megtapasztaltam, és az egyesület vezetőitől is sokszor hallottam, hogy
nagyon nehéz a beszédhibásokat képviselni, hiszen mi éppen ebben – a kommunikációban, az önkifejezésben és az érdekérvényesítésben vagyunk akadályozottak.
Van tehát egy jól felépített szervezeti keret, sok értékes ember, de alig van olyan érintett, aki az arcát (hangját) is vállalva mindezt kifelé képviselné. Hosszú évekig érlelődött bennem a gondolat, hogy talán én lehetnék az egyik ilyen érintett. Mindig megkaptam ehhez azt a segítséget, amire épp szükségem volt. Itt szeretnék köszönetet mondani Feketéné Gacsó Máriának (a Démoszthenész Egyesület alapítójának), Kovács Benedeknek és Pintér Mariannak (a jelenlegi ügyvezetőknek), Kázmér-Mayer Szilviának (a Nemzeti Tehetség Program mentor-pszichológusának), valamint mindazon magyar és külföldi érintetteknek, akik különböző módon inspiráltak. Néha ehhez egy online videó is elég, és van, amikor egy személyes találkozás lendít csak tovább.
Ma egy olyan világban élünk, ahol a hasonló problémával küzdő emberek – ha akarnak – könnyen egymásra tudnak találni, támogató hálózatokat építeni. Ahogy az Egy fiúról című filmben is elhangzik: bár lehet, hogy manapság mindenki külön sziget, „de nyilvánvalóan vannak, akik egy szigetcsoporthoz tartoznak.”
Mi, dadogók kétségtelenül egy ilyen szigetcsoport vagyunk.
– Bár mindenkinek van olyan ismerőse, aki dadogással él, mégis nagyon keveset tudunk erről a jelenségről, a kialakulásáról, vagy éppen arról, hogy érzi magát a beszédpartnerünk egy ilyen helyzetben. Mivel tudunk segíteni a legtöbbet, ha egy olyan emberrel kommunikálunk, aki dadog?
Van olyan dadogó ember, aki egy egész élethazugságot épít a dadogás rejtegetésére (olykor egész sikeresen is), majd könnyekben tör ki, amikor végre felvállalhatja problémáját a sorstársai, netán a szélesebb publikum előtt.
Ismertem olyan dadogó sorstársamat, aki már-már az öngyilkosság gondolatával küzdött a problémája miatt. És olyat is, akinek a lelki ereje, humora, személyiségének varázsa a normál beszédű embereket is lenyűgözte.
– Említetted, hogy rohanó világban élünk…ez azt is jelenti, hogy a gyermekekre sokszor nagyon kevés figyelem jut, sok a sajátos nevelési igényű kisgyerek, és a szülők is gyakran használják a különböző számítástechnikai eszközöket egyfajta bébiszitterként. Ezzel együtt felmerül a kérdés: a dadogás is elterjedtebb lett napjainkban? Több, vagy éppen kevesebb figyelmet kap az a gyermek, akinek ezzel kapcsolatban lenne szüksége segítségre?
már az ókorból is ismerünk híres dadogókat: Mózes, Démoszthenész, vagy éppen Claudius római császár. Az általam ismert kutatások azt mutatják, hogy a modern társadalmakban viszonylag egységes, 5 százalék körüli a dadogó gyerekek, és 1-2 százalék a dadogó felnőttek aránya.
Ezzel szemben áll az a megközelítés, hogy – bár sokszor mi magunk is szeretnénk jobban beszélni – egyszerűen el kell fogadni, hogy ez egy genetikai és agyi szinteken kódolt adottság, hasonlóan más idegrendszeri eltérésekhez (például az autizmushoz).
A gazdagabb nyugati országokban már komoly kutatások folynak, nagy költségvetésű terápiás központok, komplex segítő hálózatok működnek. Az érintettek önszerveződése is figyelemre méltó, sok híresség (színészek, énekesek, politikusok) felvállalják a dadogásukat. Ennek az is a következménye, hogy ott már kevésbé „ciki” dadogni.
-Kicsit bemutatnád a Démoszthenész Egyesületet, amelynek a videókat készíted? Hogyan tudják ők segíteni a hétköznapokban a dadogó embereket, illetve mi az Egyesület célja?
egy súlyos beszédhiba – például dadogás – olyan mértékben ronthatja egy ember életminőségét, hogy az már fogyatékosságnak tekinthető.
– Három kisgyermek édesapjaként, és a közösségi médiában dolgozó szakemberként mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik még az önismereti út elején vannak, telve kétségekkel – akár párkapcsolattal, munkával, karrierrel, önelfogadással kapcsolatosan – a dadogásuk miatt? Hogyan tud az ember hatékonyan megküzdeni az útközben felmerülő problémákkal és saját aggodalmaival?
A dadogásnak a sok negatívum mellett kétségtelenül megvan az az előnye, hogy megköveteli az önismereti munkát: miért „kaptam” ezt a problémát, és hogyan küzdjek meg vele, fogadjam el? Ez nem haszontalan kérdés, tulajdonképpen minden embernek fel kellene tennie magának nehézségek idején, az élete különböző szakaszaiban.
Hallottam már hölgyet úgy nyilatkozni, hogy „a dadogás szexi” és úgy is, hogy „Úristen, ez egy fogyatékos!”
