Molnár Miklós atya: Az apa és az Isten
Annak érdekében, hogy a végére érjek lassan az istenképeket érintő témáinknak, most nem térnék ki részleteiben az anyai kötődés és az istenképünk kapcsolatára. Ugyanis, hála Istennek, erről már egyre több tanulmányt találhatunk!
Talán elég ma annyit megragadni belőle, hogy annak hiányos volta károsítja az Istenről alkotott képünket, vagyis, amikor elérhetetlen érzelmileg, vagy hiányos a kapcsolat az édesanyával, akkor a gyermekben valamiféle probléma determináltan kialakulhat. Talán ismerjük, hogy a stabil kötődés mellett lehet szorongásokkal terhelt is, amikor vagy ambivalens, vagy elkerülő kötődés alakul ki. Az előbbi esetében kettős érzelmekkel sikerül kapcsolódni az anyához (egyszerre lesz szeretet és harag érzés bennünk), s így később az Isten is ambivalens lesz számunkra (megbízhatatlan és kiszámíthatatlan), vagyis egyszerre vágyjuk és féljük is a vele való intimitást. Általában bajban, veszélyben jobban keresik az ilyen emberek a kapcsolatot Istennel, béke idején közömbössé válik számukra. Az utóbbi esetében, viszont, mivel magáról talán pozitív képet hordoz, míg a kötődés tárgyáról negatívat, így Istennel is távoli kapcsolatban marad csak, vagy elutasítja teljesen, mert csak magában bízik igazán. Imádsága általában távolságtartó, nem is vágyik érzelmi kapcsolatra Istennel. Végül létezik a dezorganizált kötődés, amely súlyos elhanyagolásból alakul ki. Ez esetben az Istennel való kapcsolat is tele van szorongással, önmagáról és az Úrról is negatív képe van, harag, elutasítottság és sok más negatív érzés terheli. Könnyen kerül destruktív szektákba, közösségekbe, mivel önmagával is nehezen talál elfogadható kapcsolatot, gyakran bántja is magát.
Ezekről talán többször beszél a szakirodalom, így szeretnék még itt a végén arra is kitérni, hogy milyen újabb felfedezések vannak az apai kötődéssel kapcsolatban, amelyek meghatározóak lehetnek az istenkapcsolatra nézve is. Egyre világosabb – s erre már az agykutatás is bizonyítékokat talált – hogy a gyermek számára az édesapával való kötődés egészen más oldalról fontos, mint az édesanyjával kapcsolatos. Amikor a leválás megindul és a szimbiotikus fázis vége felé járunk (akár már a 18. hónapban, de legkésőbb a 2. életév során), minden gyermeknek (nemtől függetlenül) az apával való kapcsolat válik hangsúlyossá. Egy új minőséget hoz be az életébe. Ez hallatlanul fontos lesz a „másik emberhez” való kapcsolódás szempontjából. Mivel az apai játék (itt elsősorban erről van szó), eltérően az anyaitól, veszélyeket is magában foglal, valamint sokkal hangsúlyosabban tartalmaz testi érintést, gyakran erőszakosabb is (pl. bunyó), egy nagyon érdekes egyensúlyt teremt a gyermekben. Először is, a gyermek mély kapcsolatba kerül a testének a határaival, ami később az ösztönénnel való mélységes kapcsolatát is eredményezi, de egyszersmind, mivel az apa mindig a törvény, az autoritás megtestesítője is, így a felettes én kapcsolatát is harmonizálja vele.
Vagyis, a maga természetességével tudja harmóniába hozni a test és a lélek dolgait.
Gyakran tapasztaljuk papként, hogy van egy nehéz áthangolódás a kamaszkorban, amikor a testünk „működni” kezd, hiszen eddig az Istennel megélt kapcsolat az anyai, vagyis az aszexuális világomban volt, s most valahogy, mivel a testi fejlődésem kényszerít, össze kellene hangolnom a hitem világát, az istenképemet és a testi működésemet. Ezt a kihívást sokan nem tudják jól megküzdeni, s ilyenkor szinte ketté válik az emberi gondolkodás: van a vallási életem és van a fizikai, hétköznapi életem, de ezeknek nincs közük egymáshoz. Amennyiben az apai kötődés megfelelően alakult, jobb helyről startolok. Ekkor ugyanis már van egy zsigeri tapasztalatom arról, hogyan kapcsolható össze a test és a lélek. Hogy ezek nem ellentétek, hanem egységet képeznek bennem. Ez a korai internalizált tapasztalat hozzásegít, hogy az Istennel való kapcsolatomban is teljes valómban legyek jelen.
Megjelenik és átjár az az „atyai erő”, amely abból származik, hogy tudom, Isten gyermeke vagyok.
Ahogy az ilyen egészségesen növekvő gyermek az oviban képes megvédeni magát, vagy jobban kezeli az agresszióját, úgy a hitében is magabiztosabban tud majd helytállni és stabilabban tud majd kötődni az Istenhez. Érdekes megfigyelés, hogy az apai kötődésben sérülő gyermekek nemcsak identitásukban lesznek sebzettebbek, vagy kitettebbek lesznek a személyiségzavaroknak, de gyakran lesz agresszióval kapcsolatos problémájuk is. Az egészséges kötődés esetén sokkal inkább nyitottak már a gyermekek is a kollektív probléma megoldások keresésére, míg ellenkező esetben gyakran felsőbbrendűségi érzésbe menekülnek, ezzel magukat elzárva a többi gyermektől. Logikus, hogy így, mivel az autoritással való kapcsolatuk és a másikkal való kapcsolatuk is sérül, sokkal gyakrabban jelentkezik majd náluk a bullying, vagy a másik személy lekezelése. Mivel a szorongás kisebb, így az agresszió is kevesebb az egészségesen megélt apai kötődés hatására, s így az önazonosságunk is mélyebben átélt lesz. Így, tehát az Istennel való kapcsolatunkban is az apai kötődés segít, hogy egységben éljük meg a test-lélek kapcsolatot, hogy jobban tudjunk bízni abban, hogy Istennel képesek leszünk megoldani a problémákat és, a hitünktől elválaszthatatlan jelentőségű testvéri kapcsolódásra is alkalmasabbak leszünk.
Molnár Miklós
A címlapkép forrása: Pixabay
