Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért világszerte

Az idei évben is közös rózsafüzérre hívja a gyerekeket a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) pápai jogú nemzetközi segélyszervezet október 18-án. Ilyenkor a világ minden pontján a békéért imádkoznak a résztvevők. 

A kezdeményezés 2005-ben indult Venezuela fővárosából, Caracasból. Egy gyermekcsoport rózsafüzért imádkozott egy útszéli Mária-kegykép előtt. Az arra járók közül többen felfigyeltek az imádkozó gyerekekre, és néhányan visszaemlékeztek Pio atya szavaira:

Amikor egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, megváltozik a világ.

Az imakampány ezután gyorsan elterjedt az egész világon. Mauro Piacenza bíboros, a Szükséget Szenvedő Egyház szervezet elnöke a gyermekek közös imájával kapcsolatban elmondta:


Hirdetés

Mikor oly sok háborút, gonoszságot, üldözést, betegséget és félelmet látunk magunk körül, melyek a világunkra nehezednek, akkor az emberek feltehetik maguknak a kérdést: Valóban Isten az Ura ennek a világnak? Igen, Ő az, de nekünk meg kell keresnünk felénk nyújtott kezét, és bele kell kapaszkodnunk. Isten Márián keresztül elér bennünket. Hisszük, hogy ha hűségesen együtt imádkozzuk a rózsafüzért, Isten Szent Anyja mindnyájunkat mint egy nagy családot vezet majd mennyei Atyánk szerető karjaiba

– mondta a bíboros. Az Ukrajnában, Mianmarban vagy Pakisztánban, továbbá a Közel-Keleten és a Száhel-övezetben zajló háborúk, az erőszak és a súlyos szegénység láttán a Szükséget Szenvedő Egyház különleges módon szeretné az Atya kezébe ajánlani, a Szűzanya közbenjárását kérve, a Föld mindazon helyeit, ahol ma az emberek nem élhetnek békében. A szervezet idei felhívása pozitív visszhangra talált számos országban:

A legpozitívabb válaszok közül több pont azokból a térségekből érkezett, ahol különösképpen nagy szükség van a békére. Örvendetes annak a tudata, hogy Irakban, Szíriában, Belaruszban vagy Mianmarban vannak olyan gyerekek, akik együtt imádkoznak a portugáliai, kanadai vagy az Egyesült Államokban összegyűlt gyerekekkel. Kisgyerekek imára kulcsolt kezei különösen is megindítók, és reményt adnak arra, hogy a hitből fakadó szeretet legyőzheti az erőszakot

– nyilatkozta Martin M. Barta atya, a Szükséget Szenvedő Egyház egyházi asszisztense.

Forrás: Magyar Kurír

A címalpkép forrása: Kirche in Not

'Fel a tetejéhez' gomb