Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Japán felé szombaton
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger felé – közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.
Mindkét rakéta elérte a 100 kilométeres magasságot, és 350 kilométert tett meg – tájékoztatott Ino Tosiro japán védelmi miniszter.
A fegyverek Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül hulltak a tengerbe. Nem zárható ki, hogy tengeralattjáróról indították őket – mondta el Ino.
A tárcavezető jelezte: Tokió nem fogja tűrni Phenjan ismételt rakétatesztjeit.
Az amerikai hadsereg hangsúlyozta: az incidenst követően folyamatos kapcsolatban áll szövetségeseivel és partnereivel. Washington szerint a legutóbbi rakétatesztek nem jelentettek fenyegetést az amerikai vagy a szövetséges erőkre. Az Egyesült Államok leszögezte: rendíthetetlenül elkötelezett Dél-Korea és Japán védelme mellett.
Észak-Korea két héten belül hetedszer hajtott végre rakétatesztet.
A rakéták kilövésére órákkal azután került sor, hogy befejeződött az Egyesült Államok és Dél-Korea tengeri hadgyakorlata a Koreai-félsziget keleti partjainak közelében. A gyakorlatozáson az Egyesült Államok haditengerészetének Ronald Reagan nevű, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója is részt vett. Az észak-koreai hadsereg szombaton figyelmeztetett, hogy a Ronald Reagan megjelenése a Koreai-félsziget közelében jelentős negatív hatással van a térség biztonságára.
Phenjan szombaton leszögezte: az Egyesült Államok katonai fenyegetéseire reagálva, önvédelemből hajtotta végre az eddigi rakétakísérleteket, amelyek nem jelentenek közvetlen veszélyt a légi közlekedésre vagy a szomszédos országokra.
Egy kedden kilőtt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta – 2017 óta először – elhaladt a japán szigetvilág fölött.
Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztjét.
(MTI)
A képen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (j2) a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott tárgyalásai közben a hanoi Metropole szállodában 2019. február 28-án, kétnapos csúcstalálkozójuk második napján. Forrás: MTI/AP/Evan Vucci