Lelki töltőállomás – Egy hiánypótló kezdeményezés családosoknak Újbudán

Nem meglepő, hogy rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert az Iciri-Piciri Népmesepont, amely közösségteremtő, családokat segítő céllal nyitotta meg kapuit Újbudán. A családoknak nyújtott támogatás, a közösségi kapcsolódási pont és a színes programok mellett fontos szerepet kap a hagyományok őrzése is, amely stabil fogódzót jelent napjaink rohanó és sokszor kusza hétköznapjaiban.

Ma, amikor a szülők, nagyszülők távol vannak, sokszor vidéken élnek, a rokonok sem elérhetőek, különösen nagy szüksége van a kisgyermekes családoknak arra, hogy legyen egy közösség, amihez kapcsolódni tudnak. Erre az igényre tapintott rá nagyon érzékenyen az Iciri-Piciri Népmesepont, amely szeptemberben nyitotta meg újra kapuit a családok előtt. Az intézmény célja, hogy segítséget, támogatást nyújtson a gyerekes szülőknek, hátteret nyújtva a találkozókhoz, foglalkozást biztosítva a kisebb-nagyobb gyermekek számára is.

Úgy tűnik, nagyon nagy szükség van erre napjainkban – mesélte el kérdésünkre András-Simkó Zsófia, az Iciri-Piciri Népmesepont szakmai vezetője, aki maga is tart foglalkozásokat. Szerinte a közös élmény, az egymást segítő légkör nagyon nagy segítség, különösen a kisebb gyermeket nevelő családoknak. Talán az sem véletlen, hogy a legnépszerűbb foglalkozás jelenleg a baba-mama klub, amelyre még távolabbi kerületekből is érkeznek anyukák, hiszen a belvárosban ilyen foglalkozások nem igazán vannak. A kisgyermekes anyáknak különösen nagy szükségük van arra, hogy együtt, egymást segítve és támogatva tudjanak tapasztalatot cserélni, hiszen sokszor egyedül töltik a hétköznapokat. Ilyen szempontból komoly mentálhigiénés szerepet is betöltenek ezek a találkozók, ahol a gyermekek ölbéli játékokat, mondókákat tanulhatnak, míg az anyák megélhetik a közösségi összetartozás erejét, a különböző meghívott szakemberek előadásaiból pedig fontos útravalót is magukkal vihetnek.

Iciri-Piciri Népmesepont. Fotó: Szennyes Krisztián/vasarnap.hu

Az Iciri-Piciri Népmesepont célja a családok szolgálata és segítése, ám egy további különleges feladatot is magukra vállaltak az itt dolgozó szakemberek, ez pedig a hagyományok őrzése. Szinte minden foglalkozásban van valamilyen elem, amely ezt a célt szolgálja, legyen az néptánc, népmese – akár kézműves foglalkozásról, akár egyéb programról van szó. Rohanó világunkban különösen fontos gyökereink megőrzése, hiszen azok stabil alapokat jelentenek az életünkben – mondja András-Simkó Zsófia, hozzátéve, hogy ehhez a tudáshoz mindig vissza lehet nyúlni: fogódzót nyújt a későbbi életünkben is arra vonatkozóan, mi helyes vagy éppen helytelen. A gyermek alkotás közben találkozik ezekkel az elemekkel, s tanulságot hazaviszi, a népmesei kincs automatikusan beleivódik a lelkébe.


Hirdetés

A Népmesepontot nem csupán a legkisebbek és anyukáik látogatják: délutánonként és majdnem minden szombaton tartanak valamilyen programot (többnyire kézműves foglalkozást vagy hangszersimogatót), ahol több korosztályt is megszólítanak 10 éves korig bezárólag. Az a tapasztalat, hogy az óvodásokat hozzák leggyakrabban a szüleik – meséli a szakmai vezető hozzátéve, hogy nem csak rájuk, hanem az iskolásokra is gondoltak. Nekik bábos foglalkozást és kiscsoportos fejlesztő foglalkozásokat is tartanak, mely utóbbi nagyban hozzájárul az iskolába csöppenés okozta izgalom, szorongás oldásához, az ott szükséges készségek játékos begyakorlásához. A személyre szabott (pár fős) alkalmak a problémák enyhítése révén a zökkenőmentes beilleszkedést is nagyban elősegítik. 

Iciri-Piciri Népmesepont. Fotó: Szennyes Krisztián/vasarnap.hu

Az a cél, hogy egyfajta lelki töltőállomásként működjünk, a munkánkat színes szakmai stáb – pedagógus, zenész, fejlesztőpedagógus, pszichológus, drámainstruktor, művészetterapeuta – segíti, akik mind-mind remek szakértők saját területükön – mondja András-Simkó Zsófia, hozzátéve, hogy méretéből adódóan a helyszín a kiscsoportos, kuckós programoknak kedvez, ami szintén segíti az elmélyült munkát. A Népmesepont távlati tervei között szerepel még kincskeresős programok, pályázatok, meseterápiás foglalkozások, előadások szervezése, valamint a közeli arborétummal együttműködve séták szervezése. Hosszú távon azt szeretnék, ha különböző intézményekbe: iskolákba, óvodákba is eljuthatnának a szakembereik, ahol népmesés-papírszínházas interaktív előadásokkal folytathatnák a hagyományok ápolását.

Fotók: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb