Már lehet jelentkezni a Szülőföldön magyarul programra

Már lehet jelentkezni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Szülőföldön magyarul program új felhívására, amelynek célja a magyar nyelvű oktatás támogatása és a magyar iskolaválasztás ösztönzése a szomszédos országokban.

A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében tudatta: a program keretében – az előző évekhez hasonlóan – nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra, illetve hallgatói támogatásra pályázhatnak azok a külhoni gyerekek és fiatalok, akik tanulmányaikat szülőföldjükön magyar nyelven végzik.

A támogatásra a felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelő, a szomszédos országokban élő, tanulmányaikat magyar nyelven végző óvodások és bölcsődések, valamint általános és középiskolások jogosultak.

A juttatás tanévenként egy alkalommal igényelhető, fejenkénti keretösszege 22 400 forint. Ez az összeg jár 2021-től a felsőoktatásban tanulók számára is hallgatói támogatásként. A program teljes keretösszege 4,5 milliárd forint.

Kitértek arra is, hogy a programnak köszönhetően a tavalyi tanévben több mint 220 ezer külhoni magyar gyerek és fiatal részesült támogatásban a bölcsődétől az egyetemig.


Hirdetés

A Szülőföldön magyarul programot a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. külhoni szakmai partnerein keresztül bonyolítja le: így Erdély esetében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Felvidék esetében a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Vajdaság esetében a Concordia Minoritatis Hungaricae – Kisebbségi Magyar Egység, Kárpátalja esetében a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány, Horvátország esetében a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, Muravidék esetében pedig a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet Lendva a lebonyolító partner.

A program aktuális felhívására október 20-áig lehet támogatási kérelmeket benyújtani.

Az egyes régiókra vonatkozó felhívások elérhetők a www.bgazrt.hu oldalon.

(MTI)

A címlapképen diákok ünnepi előadása látható a Szülőföldön magyarul külhoni támogatási program 2020-as kiírásáról tartott sajtótájékoztatón a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban 2020. március 5-én. Az asztalnál ül Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai államtitkársága főosztályvezető-helyettese, Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója és Halász Ferenc, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) partiumi alelnöke. Forrás: MTI/Rosta Tibor

 

'Fel a tetejéhez' gomb