Külföldről jöttek magyar metrókocsikra firkálni – VIDEÓ

Több mint egymillió forintos kárt okoztak azoknak a nemzetközi graffitis-csoportoknak a tagjai, akiket a budapesti rendőrök fogtak el – írja a police.hu . Az elkövetők fotókat, videókat készítettek az összefirkált metrószerelvényekről és magukról.

Két olasz, két bolgár és egy spanyol fiatalt fogtak el a rendőrök, akik a rendelkezésre álló adatok szerint azért utaztak Budapestre, hogy telephelyeken álló metrókocsikat firkáljanak össze festékszóróval.  Az egyik csapat 2022. szeptember 9-én éjszaka Újbudán, a következő két éjszakán pedig Kőbányán tört be a közlekedési vállalat telephelyeire, és feliratokkal fújták össze a metrókocsikat, amivel egymillió forintot meghaladó kárt okoztak.

Közben mobiltelefonjaikkal fotókat készítettek, akaratukon kívül segítve ezzel a nyomozók munkáját.

A  XI. Kerületi rendőrök falfirka elhelyezésével elkövetett, nagyobb kárt okozó rongálás bűntett miatt indított büntetőeljárást.  Szeptember 11-én éjszaka az egyik közlekedési telephely közelében három feltételezett tettest fogtak el: egy 26 éves olasz férfit, egy 28 éves olasz nőt és egy 29 éves spanyol férfit, akinek a kocsijában megtalálták az elkövetéshez használt festékszórókat és kesztyűket – írja a police.hu. A hotelszobájuk átkutatásakor a rendőrök tíz memóriakártyát is lefoglaltak, melyeken a helyszíneken készült fotók voltak. A gyanúsítottakat kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Eközben a  IV. Kerületi rendőrök is tetten értek egy 17 és egy 20 éves bolgár fiatalt, akik a megalapozott gyanú szerint a metró újpesti üzemi területén firkálták a szerelvényeket.

A fiúk videóra rögzítették, ahogy felfeszítik a szellőző ajtaját, bemásznak, majd ahogyan a graffitizés után menekülnek, mert a biztonsági őrök megzavarták őket.

A felvétel azzal ér véget, ahogy a rendőrök karjaiba futnak. A bűncselekménnyel okozott kár itt 200 ezer forint, a IV. Kerületi Rendőrkapitányságon falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétség miatt hallgatták ki a gyanúsítottakat.

Forrás: police.hu

A címlapkép forrása: police.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre