Hollik István: Kérdéseket vet fel a baloldal amerikai kampánytámogatása

Több kérdést is felvet az, hogy a baloldal több százmillió forintot kapott a kampányára egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója videónyilatkozatában.

A politikus kifejtette:

„már napok óta tudjuk”, hogy a baloldal több százmillió forintot kapott külföldről a kampányára egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető. Amellett, hogy ezzel egyértelműen kijátszotta a kampányra vonatkozó jogszabályokat a baloldal, az ügy számos kérdést felvet

– értékelt. Kiemelte: Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy ezért a több százmillió forintért „Soros György mit kért cserébe”. Senki nem gondolja komolyan, hogy több százmillió forintot az üzletember csak úgy odaadott a baloldal számára – fogalmazott.

Hollik István közölte: Soros György támogatja a háborút és az európai szankciókat, ezért adódik a kérdés, köze van-e Soros György kampánytámogatásának ahhoz, hogy „a Márki-Zay Péter- és Gyurcsány Ferenc-féle baloldal” egyértelműen háborúpárti és szankciókat támogató álláspontot képvisel mind a mai napig.

„Elvárjuk, hogy a kapitány és a főnök, azaz Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc válaszoljon ezekre a kérdésekre”

– jelentette ki a politikus.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Hollik István

Iratkozzon fel hírlevelünkre