F. D. Roosevelt amerikai elnököt betegsége tolószékhez kötötte, ezt azonban a nagyközönség elől igyekeztek elrejteni. A híres fotókon: a casablancai, teheráni, jaltai konferenciákon a tárgyaló felek mindannyian ülnek – ellentétben a háttéremberekkel –, így nem lepleződött le, hogy az elnök nem tudna állni. Az ország – sőt ebben az esetben egy világhatalom – irányítója nem lehet gyenge, sérülékeny. Erőt, magabiztosságot kell sugároznia.

Az „egy közülünk”, az „éppen olyan, mint mi” típusú főnök, elöljáró hosszú távon nem életképes. Vagy előbb-utóbb eltávolodik az eredeti közegétől, vagy belesüllyed a középszerbe, ahonnan vétetett. A modern választópolgár – éppen úgy, mint a középkori alattvaló – minden ellenkező híresztelés vagy divatos kijelentés ellenére azt szereti, ha a vezető különb nála, ha felnézhet rá, sőt akár mitikus magasságokba emelheti.

Ez nem függ államformától és társadalmi berendezkedéstől.

Szeretjük, ha az apánk, a tanárunk, a királyunk vagy a miniszterelnökünk tökéletes, nagyszerű, sebezhetetlen, irányt mutató. Hunyadi Mátyás is biztosan fújta az orrát, ha nátha kínozta, Szent Lászlónak is fájt a foga, de nem akarjuk látni a taknyos vagy a feldagadt arcú királyt.

A demagógia sajátos megnyilvánulása volt az a baloldali jelszó, hogy „munkásokat a parlamentbe”. Ennek tipikusan semmi értelme. A törvényeket jobb, ha jogászok, gazdasági szakemberek, történészek vagy filozófusok hozzák, mintha targoncavezetők vagy kőművesek. A kazánomat viszont szívesebben javíttatom gázszerelővel, mint ügyvéddel, a falat is jobb, ha kőműves, a tetőt ács csinálja, mintha történelemtanár.

Néhány napja borzolta a kedélyeket a finn miniszterelnöknő, Sanna Marin esete, akiről olyan videók kerültek fel a netre, amelyeken önfeledten (részegen?) táncol, énekel, bulizik. Mint bármelyik fiatal nő; pláne ebben a mai egyenjogú, önfeledt, bulizós világban. Jól szemlélteti a „közülünk való”, „dögös csaj” imázst. Kérdés, cél-e, hogy az ország első emberéről ez a kép alakuljon ki. Joga van ilyen fajta kikapcsolódásra? Miért ne, mondhatnánk. A pozíció azonban mégis jár némi felelősséggel, lemondással. Az orvos éjszakákat tölt ügyeletben, a sofőr nem ihat alkoholt, a papnak tartózkodnia kell a nőktől. Egy miniszterelnök pedig legyen józanul tettre kész.

hirdetés

A szabadságát augusztusban a horvát tengerparton töltő Orbán Viktor is villantott egy szakállas képet. Neki is joga, sőt kötelessége pihenni; embertelenül sokat van talpon, fizikailag-szellemileg-lelkileg is borzasztóan fárasztó munkát végez. Ezzel együtt nekem kicsit idegen az ősz szakállú, napszemüveges Orbán. Engedje el magát a szabadságán, de én nem kukucskálnék bele ebbe a privát szférába.

Valószínűleg egyébként azért is változtatta el ennyire a külsejét, hogy ne ismerjék fel, mert a nyaraláskor kellemetlen, ha az embert folyton megbámulják, zaklatják. A „jelentéktelen” magyar miniszterelnök ugyanis abban a helyzetben van, hogy Európában tulajdonképpen bárhol fennáll a lehetősége, hogy felismerik. (Ez a veszély nem fenyegeti a román, szlovák, de még az osztrák vagy belga miniszterelnököt sem.)

Ráadásul ez nem a Sanna Marin-os külsőből adódó népszerűség, emögött súlyos tartalom rejtőzik. Aki meglátja Sanna Marint, arra gondol: ja, ez a csinos finn (vagy svéd?) miniszterelnök, aki részegen riszálja. Míg Orbán esetében:

Nini, a magyar miniszterelnök, akinek fontosabb a saját népe a bevándorlóknál, a család a megannyi öncélú gendernél, a béke a háborúnál, a hit a hitetlenségnél.

A lenge öltözetű Sanna Marin látványra vonzóbb a szakállas, napszemüveges Orbán Viktornál. Én mégis örülök, hogy ő a miniszterelnökünk, és nem a csábos amazon.

Ungváry Zsolt

A kép forrása Németh Zsolt Facebook oldala.