Rászorulók kapják a Sziget Fesztiválon maradt kempingfelszereléseket

Máltai Szeretetszolgálat Sziget Fesztivál

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei többszáz ottmaradt sátrat, kempingszéket, matracot és hálózsákot gyűjtöttek össze a Sziget Fesztivál után. Ezekből az eszközökből rászoruló gyerekeknek, hajléktalanoknak fognak segíteni, hogy eljuthassanak táborozni, lelkigyakorlatozni.

A Sziget Fesztivál és a Máltai Szeretetszolgálat évek óta együttműködik. hogy az önfeledt szórakozás közepette a nehéz helyzetben lévő emberekről sem feledkezzenek meg a fesztiválozók – írja a Magyar Kurír.

A fesztivál során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sátránál ismerkedhetnek a résztvevők a segélyszervezet munkájával. A zárás után a fesztiválozók által el nem vitt, használatra alkalmas sátrakat és táborozó feleszereléseket önkéntesek összegyűjtik, és jótékony célra fordítják.

A fesztivál szervezői azt kérték az emberektől, hogy az esemény végén, ha már nem tartanak igényt megmaradt, jó állapotú felszerelésükre, hagyják ott a helyszínen, vagy vigyék el a Máltai Szeretetszolgálat sátrához.

A látogatók ennek megfelelően hátrahagyott dolgait a segélyszervezet önkéntesei szedték és csomagolták össze, majd a Máltai Szeretetszolgálat raktáraiba szállították, ahol alapos tisztítás után készen állnak majd a további felhasználásra, hogy segítsék a rászoruló családok táborozását, a hajléktalan emberek ellátását és a máltai intézmények mindennapjait.

A címlapkép forrása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Iratkozzon fel hírlevelünkre