Szalay-Bobrovniczky: Két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás éri Magyarországot

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy Magyarországot egyszerre két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás érje – fogalmazott a honvédelmi miniszter a magyar haderőfejlesztésről szóló pénteki előadásában a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a keleti szomszédunknál hónapok óta háború dúl, a déli határokra pedig jelentős migrációs nyomás nehezedik. A megváltozott biztonsági körülmények között a kormánynak is reagálnia kellett, ezért fontos, hogy a haderőfejlesztés felfokozott ütemben folytatódjon – mondta.

Ezt szolgálja a honvédelmi alap, amely egyfelől eszközök beszerzését és hadrendbe állítását, másrészt a személyi feltételek megteremtését is jelenti.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf előadásában hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborúból ki kell maradni és a tavasszal alakult kormány a választáson is erős mandátumot kapott a semleges álláspont képviseletére. Hozzátette: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja Ukrajnának.

A migrációs nyomásról szólva a miniszter megjegyezte: a honvédség a déli határon támogatja a rendőrséget és örömét fejezte ki, hogy megindult a határvadászok képzése. Szalay-Bobrovniczky Kristóf fontosnak nevezte, hogy megfelelő erejű, kiképzettségű és létszámú erők sorakozzanak fel a határon.

A tárcavezető nagymértékű felelőtlenségként jellemezte, hogy a rendszerváltás utáni első évtizedben a baloldali kormányok a hadsereget mind létszámában, mind képességében leépítették. A 2010 utáni kormányok azonban fontosnak tartották a haderő fejlesztését és a korábban teljesen leépített fegyvernemek – tüzérség, harckocsizás – újraépítését.

A honvédelmi miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy a hadseregben elegendő katona legyen, ezért az eszközcsere mellett a létszámnövelés is alapja a haderőfejlesztésnek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf előadásában a toborzás mellett beszélt az infrastruktúra-fejlesztésekről, a katonák egyéni felszereléseinek egységesítéséről és megújításáról, valamint a szárazföldi és légvédelmi eszközbeszerzésekről is.

Az idén negyedik alkalommal megrendezett négynapos Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó “közös gondolkodás Magyarország jövőjéről” több tucat előadással és vitával, csaknem száz előadóval és több ezer résztvevővel. Az eseményen minden meghatározó jobboldali, konzervatív közösség képviselteti magát, de a rendezvény hagyományosan a jobb és baloldal közötti érdemi vita színtere is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre