Ungváry Zsolt: Nagyboldogasszony és Szent István között félúton

A jeles napok (születésnap, házassági évforduló) mindig a kezdetről szólnak: az emberi élet vagy egy kapcsolat, esetleg egy közösség kialakulásáról, indulásáról. Ilyenkor valójában az egészet ünnepeljük, mindazt, ami azóta történt. Mert kezdet nélkül nincs semmi.

Egy ország, egy állam kezdete talán nem olyan egyértelmű, mint az egyénnél. Európában számos ország évszázadok során, sokszor véletlenszerűen, dinasztikus és nagyhatalmi érdekek mentén született. A magyar államiságnak azonban van egy elég egyértelmű eleje, és ez Szent Istvánhoz köthető. Nem véletlen, hogy utódai – még azok is, akiknek felmenőivel éppen a nagy király számolt le – elismerték, méltányolták ezt a kezdetet.

Ez vált a magyar politikában és történelemben az origóvá.

Maga az augusztus 20-i dátum kicsit önkényes, de mivel sok évszázados tradíció kanonizálta, senki sem kérdőjelezi meg. István augusztus 15-én halt meg, Nagyboldogasszony ünnepén, és ugyanezen a napon ajánlotta fel a koronát, vagyis a hazát is a Szűzanyának. Ez a nap a keresztény világban azonban már foglalt volt, ezért István – s így az ország – ünnepe átkerült 20-ára. A középkorban a székesfehérvári törvénynapok már ehhez kötődtek („évenként  szent király ünnepén, hacsak nem akadályoz bennünket váratlan nehéz ügy, avagy betegség, Fehérváron tartozunk ünnepelni”, írja II. András az idén 800 éves Aranybullában). Huszadika a szentté avatásának napja: mind 1083-ban, mind pedig 2000-ben, amikor a keleti egyház is – elsőként az 1054-es szkizma óta – elismert egy nyugati szentet. Így a sokat hirdetett híd- vagy kompszerepünk első, szent királyunkkal a kereszténységben is kiteljesedett.

A két dátum (15-e és 20-a) kijelöli a két sarokpontot: az égi kapocs és a politikai, a Szent Szűz és a jog védelme; amint a Mennyben, úgy a Földön is. A sajtóban többen is utaltak rá, valójában ez egy „nagyhét”, aminek „vasárnapja”, beteljesedése a huszadikai ünneplés tortával, gyertyákkal, tűzijátékkal.

Aki nem képes megülni és megélni az ünnepeket, az a hétköznapokkal sem boldogul.

Külön ajándék, hogy a mi családunkban ez kicsiben is leképeződik: ez az időszak nálunk bő húsz éve egy születésnapos folyammá vált. Középső fiam augusztus 15-én, a legnagyobb 19- én, egyik unokahúgom 16-án, egyik unokaöcsém pedig 17-én született. Az idén éppen 20-án gyűlik össze a család a közös ünneplésre. Sajnos azzal, hogy augusztus 20-a a nyári vakációra esik, kimarad a tantervből, nincsenek a március 15-höz, október 23-hoz hasonló előadások, szavalatok, beszédek, projektmunkák és akadályversenyek.

Legnagyobb ünnepünkről az oktatási rendszerben alig esik szó.

Ennek helyrehozására be lehetne vezetni, hogy az iskolakezdésre legalább tablóval, plakáttal fogadjuk a diákokat, néhány napig hadd lássák a folyosókon a Szent Korona képét, István ábrázolásait, a történelmi események felelevenítését illusztrált szövegekkel. Mert aki nem tartja fontosnak a saját születésnapját, annak nehezen lesz pozitív önképe.

A címlapkép forrása: Pixabay