Megérkezett az ENSZ-főtitkár a nyugat-ukrajnai Lvivbe

António Guterres, az ENSZ főtitkára a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városba érkezett, ahol találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel – számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál a világszervezet szóvivőjének a Twitteren nyilvánosságra hozott közleménye alapján.

A hírportál szerint Guterres várhatóan Zelenszkijjel négyszemközti megbeszélést is folytat, amelyen megvitatják a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet, valamint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború befejezésének politikai megoldási lehetőségét. Az ENSZ javasolta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttsége Kijevből látogasson el a zaporizzsjai atomerőműbe, Oroszország szerint viszont bármely misszió, amely az ukrán fővároson keresztül akar odajutni veszélynek teszi ki magát – írta a Jevropejszka Pravda.

Közben az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalatnál válsághelyzeti központot hoztak létre a kormány és a minisztériumok képviselőiből, hogy a zaporizzsjai atomerőműben történő esetleges veszélyhelyzet esetén megtegyék a szükséges lépéseket.

Erről Herman Haluscsenko energetikai miniszter tájékoztatott zaporizzsjai látogatása során az Ukrinform hírügynökség szerint.


Hirdetés

„Létrehoztunk egy válságközpontot az Enerhoatom bázisán. Megvannak a megfelelő eljárások a működésére. Ebben a központban minisztériumok, osztályok, intézmények széles köre vesz részt, ott zajlik a teljes koordináció. A hét minden napján, 24 órában működik, és mi is online nyomon tudjuk követni az atomerőmű körüli helyzetet” – mondta Haluscsenko.

Denisz Monasztirszkij belügyminiszter is Zaporizzsjába látogatott szerdán, hogy ellenőrizze a radiokémiai, biológiai és nukleáris ellenőrzésért felelős összes szolgálat munkáját. Hangsúlyozta, hogy amíg a nukleáris létesítmény orosz csapatok ellenőrzése alatt áll, a környező területeket veszély fenyegeti.

„Hadd emlékeztessek mindenkit, hogy ez Európa legnagyobb atomerőműve. Itt minden incidens veszélye megsokszorozódik”

– figyelmeztetett a belügyminiszter. Hozzátette, hogy „Oroszország terrorista állam, és minden felelősség az erőműben történtekért, minden ott megvalósuló forgatókönyvért az Oroszországi Föderációt terheli”.

Az ukrán tengeri kikötőket igazgató állami vállalat a Facebookon arról adott hírt, hogy a szerdai nap folyamán öt hajó érkezik a fekete-tengeri Csornomorszk kikötőjébe, hogy exportra szánt ukrán gabonát rakodjon fel. Olekszij Vosztrikov, a vállalat vezetője kiemelte, hogy ez az eddigi legnagyobb mennyiség a „gabonafolyosó” megnyitása óta. Tartanunk kell ezt az ütemet ahhoz, hogy elérjük a több mint 3 millió tonnás havi átrakodási mennyiséget – mondta, hozzátéve, hogy ez havonta mintegy száz hajó berakodását jelenti.

Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés sajtószolgálatának képviselője egy tévéműsorban jelezte, hogy információik szerint hamarosan erőteljesen kiéleződik a helyzet valamennyi ukrán frontvonalon.

„Visszavonulásról és arról, hogy Oroszország kivonja csapatait Ukrajna területéről, egyelőre nem állnak készen tárgyalni, Ukrajna viszont felszabadítja az ellenség által elfoglalt összes területét. A közeljövőben minden fronton nagyon éles események lesznek.

Nem csak bizonyos dátumokhoz való kötődésről van szó – mostanában sok szó esik Ukrajna függetlenségének napjáról (augusztus 24.) -, bár természetesen ezt a tényezőt is figyelembe kell venni” – fejtegette. Felidézte, hogy a hírszerzés korábban már beszámolt arról, hogy augusztus és szeptember rendkívül fontos hónap lesz a harci cselekmények további alakulása szempontjából az egész fronton. 

Oleh Nyikolenko külügyi szóvivő a Jevropejszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy az ukrán külügyminisztérium felszólította a Deutsche Welle (DW) német műsorszolgáltatót, hogy figyeljen az orosz nyelvű kiadása által terjesztett „manipulációkra”.

„Nem értjük, hogy a német műsorszolgáltató orosz szolgálata miért játszik össze az orosz propagandával”

– fogalmazott a szóvivő. Nyikolenko több példát is megemlített erre az orosz DW anyagaiból, amelyek olyan állításokat tartalmaztak, mint „Ukrajna terrorista állam”, „az ukrán védők egy hibája nukleáris katasztrófát idézhet elő a zaporizzsjai atomerőműben”, valamint „az oroszok nyugatra való beutazásának megtiltása nem segít legyőzni Putyint”. Megjegyezte, hogy a Deutsche Welle közszolgálati médium, amelyet a német adófizetők finanszíroznak.

(MTI)

A címlapképen Antonió Guterres ENSZ-főtitkár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog közös sajtóértekezletükön, Kijevben 2022. április 28-án. Guterres előző nap érkezett Ukrajnába, miután Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akit arra kért, hogy az ENSZ-szel együttműködve tegye lehetővé a civilek evakuálását a bombázott területekről Kelet- és Dél-Ukrajnában. Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

'Fel a tetejéhez' gomb