Homoszexuális csókjelenet hétéveseknek – ismét a legkisebbeket manipulálja a Netflix

Itt a Netflix legújabb érzékenyítő támadása gyermekeink ellen: homoszexuális csókjelenet látható a Jurassic World – magyarul Krétakori tábor – című sorozat legújabb évadában. A történet egy csapat kamasz kalandjairól szól, és a besorolás szerint már hétévesek számára is ajánlott.

A Netflix egyik magyarul is futó rajzfilmsorozata homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a legfiatalabb nézőközönséget új évadában. A Jurassic World – magyarul Krétakori tábor – egy csapat kamasz kalandjait meséli el, akiket elhagytak a Nublaron-szigeten, majd evakuálták őket. 

Az 5. évadában az egyik lány, Yazz, felfedi egy másik lánynak, Sammynek, hogy mit érez iránta, majd a két fiatal lány csókjelenete következik. A besorolás szerint a sorozat már hétévesek számára is ajánlott.

A történet folytatásában egy didaktikus jelenettel igyekeznek igazolni a homoszexuális kapcsolatot: a fiatalok családja és a barátaik is jóváhagyják és támogatják azt, mert így  boldog igazán a két „barátnő” együtt. Az eset kapcsán a CitizenGo arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel a rajzfilmet néző gyerekeket abban erősítik meg, hogy a szülők, a felnőttek és a kortárs csoport szerint is teljesen rendben van egy lánynak egy másik lánnyal csókolózni, vagy egy fiúnak egy fiúval. Vagyis profi és kitervelt módon

agymossák a sorozattal a gyerekeket homoszexuális propagandával már hétéves kortól!

A sorozat világszerte felháborodást váltott ki a szülők körében – nem véletlenül. Sajnos az LMBTQ-lobbi egyre nagyobb mértékű kiszolgálása – nem lehet lassan olyan sorozatot találni, amelyben ne jelenne meg homoszexuális vagy transzgender történetszál – a Netflix egyik fő irányvonalává vált, holott nem igazán segítette a műsorszolgáltató bevételeinek alakulását. A CitizenGo beszámolója szerint tavaly október óta a vállalat részvényeinek az értéke a harmadára zuhant, ezzel elérve azt a szintet, ahol a járvány kitörése előtt tartott. 

Ugyanakkor nagyon fontos felhívni a gyanútlan szülők figyelmét a jelenségre, hiszen sosem lehetünk nyugodtak, ha gyermekeink az LMBTQ-agymosás terepévé vált Netflixen néznek „gyerekműsort”.

A CitizenGo éppen ezért petíciót indított annak érdekében, hogy a Netflix döntse el, az LMBTQ-lobbit vagy a családokat választja. Mert a kettő együtt nem működik. Ha mi is szeretnénk csatlakozni a kezdeményezéshez, itt tehetjük meg

A kampány aláírói e-mailt küldenek a Netflix vezérigazgatójának, majd az aláírásokat elviszik a Netflix központjába, hogy a készítők biztosan megkapják őket. Álljunk ki mi is gyermekeink ártatlanságának védelméért, emeljük fel közösen a hangunkat a kéretlen érzékenyítés ellen!

A címlapkép forrása: CitizenGo.org

'Fel a tetejéhez' gomb