Novák Katalin levélben köszöntötte az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőit

Levélben köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnök az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőit, biztosítva őket lelki közösségéről. A Mária Rádió szombaton kiadott közleménye szerint augusztus 13-án közel húszezer ember indul útra az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon, amelyet a Mária Út Egyesület szervez.

Novák Katalin levelében a háború pusztító hatására hívta fel a figyelmet.

Azt írta: együtt imádkozik az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőivel azért, hogy a feldúlt otthonokba visszataláljanak a családok, hogy nyugodjanak a fegyverek, és a nagyhatalmak hagyjanak fel az ártatlan életeket követelő háborús uszítással.

A köztársasági elnök levelében rámutatott: sokan vannak ma úton. Olyan anyák, akik gyermekeiket menekítik a bombák elől, miközben férjeiket, fiaikat hátrahagyni kényszerülnek. Olyan gyerekek, akik egy hátizsákba csomagolták biztonságosnak hitt életüket, és mennek az ismeretlenbe. Úton vannak olyanok is, akiket a háború okozta nélkülözés és kilátástalanság kerget el otthonukból. Ők nem tudják, hova mennek, mi vár rájuk, csak azt, hogy menni kell – fogalmazott a Novák Katalin.

„Mi, hitvalló keresztények, hisszük, hogy az Úr meghallgatja imáinkat, és segít, hogy a harcban álló felek békét kössenek” – írta a köztársasági elnök, a kereszténység és az ima erejét kiemelve.

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Novák Katalin

Iratkozzon fel hírlevelünkre