Kövér László: A Kurultaj üzenet és példa minden nyugati és keleti népnek

Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke Bugacon, a rendezvény megnyitóján. Kövér László emellett hevesen ostorozta a nyugati világ „szellemi bérgyilkosait”, akik meg akarnak másokat fosztani hagyományaiktól és hitüktől.

A Kurultaj hagyományőrző rendezvény nemcsak a hun, türk rokontudatú népek ünnepe, hanem egyben üzenet és példa is minden nyugati és keleti nép számára, amelyből mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet – közölte Kövér László.

Volt amikor a Kelet, máskor a Nyugat „harapott belénk” az elmúlt ezer évben. Így neveltek életre bennünket, ezért vagyunk ma is erősek és életrevalók

– fogalmazott. Kövér László arról is beszélt, hogy a magyarságot keletről és nyugatról is megpróbálták arra kényszeríteni, hogy feladja a másik égtájról származó kultúráját, tagadja meg gyökereit.


Hirdetés

A magyarok nem megtagadni, hanem mindig is összekötni akarták a Keletet és a Nyugatot – mondta a házelnök, arra utalva, hogy ezért kapta a kompország elnevezést Magyarország.

A komp igazi rendeltetése: mozgásban lenni és összekötni a partokat, égtájakat, kultúrákat és érdekeket. Az önmagunkban bízó magyarok sorsa az „útközbeni boldogság”; örök mozgásban összekötni Keletet és Nyugatot – hangoztatta.

Kövér László hozzáfűzte: a magyarok szívesen lennének híd, az eltérő civilizációkhoz tartozó, de egymást tisztelő országok és népek mindenkinek gyümölcsöző tranzitzónája.

Amikor a Kelet és a Nyugat szembekerült, hanyatlást, ha együttműködtek, a felemelkedés esélyét hozta a magyaroknak – tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy jelenleg két olyan háború is zajlik, amelynek súlyos egzisztenciális kihatása lehet.

Az egyiket „a híradásokban orosz-ukrán háborúnak nevezik”, és a tétje, hogy a nyugati és keleti nagyhatalmi politika tud-e a 21. századra stabilitást hozó új geopolitikai alkut kötni, vagy pedig a jelenlegi lokális konfliktust totális világháborúvá szélesítik, amelynek sem nyugaton, sem keleten nem lehetnek nyertesei, csak szörnyű vesztesei – mondta.

Ahogy Ukrajna és Oroszország mellett már most vesztes egész Európa gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg, és vesztesei a magyarok is

– közölte. Kövér László szerint dúl egy másik, egyelőre vértelen háború is a teljes nyugati emlékezet kiirtásának céljával.

A „cancel culture”, az eltörlés kultúrájának képviselői, a transzhumanisták támadják a nyugati emberek emlékezetét. Feladatuk, hogy minden létező emberi különbözőséget természetellenes módon felhasználva szembefordítsák egymással a fehér embert a feketével, a nyugatit a keletivel, a férfit a nővel, a fiatalt az időssel, a keresztényt a muszlimmal – mondta.

Ezt a műveletet megtévesztő módon „érzékenyítésnek” nevezik, holott, amit tesznek, az valójában egy társadalmi méretű amnézia, vagyis emlékezet-, érték-, tudat- és identitásvesztés előidézésére tett kísérlet, hogy mindenki irányítható, eladósítható, valamint tulajdonától megfosztható legyen

– közölte a magyar parlament elnöke. A demokráciára és az emberi jogokra hivatkoznak, holott valójában „meg akarnak fosztani bennünket szabadságunktól és jogunktól” ahhoz, hogy megőrizzük hitünket, hagyományainkat és kultúránkat, egyéni és közösségi méltóságunkat, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk – fejtette ki véleményét.

A nyugati világban működő „szellemi bérgyilkosok” gazdái és felbujtói a finanszírozók, a globálisan megszerveződött magánhatalmi pénzügyi érdekcsoportok, amelyek minden közérdeket képviselő államot és minden hagyományos közösséget ellenségüknek tekintenek – fűzte hozzá.

Kövér László kiemelte: a Kurultajjal sokat lehet tanulni egymástól, és a külvilág is sokat tanulhat a rendezvénytől.
Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés Bugacon
Lovasok felvonulása a Kurultaj hagyományőrző rendezvényen Bugacon 2022. augusztus 13-án. (MTI/Ujvári Sándor)

Például a brüsszeli uniós vezetők, „ha majd egyszer megtisztelnek bennünket őszinte érdeklődésükkel”, megtanulhatják annak a török közmondásnak az igazát, amely szerint „ha a lóra fel nem szállsz, ne lendítsd a lábad” – mondta.

Az uniós vezetők „velejéig elhibázott” (Oroszországot sújtó) szankciós politikájának az lesz az eredménye, hogy önmagukkal együtt az egész európai gazdaságot is porba rántják – tette hozzá a fideszes politikus.

(MTI)

A címlapképen Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Kurultaj hagyományőrző rendezvényen Bugacon 2022. augusztus 13-án. Forrás: MTI/Ujvári Sándor

'Fel a tetejéhez' gomb