Blinken: Globális „vadászidényt” jelentene, ha hagynánk, hogy Moszkva megfélemlítse Ukrajnát

Antony Blinken amerikai külügyminiszter dél-afrikai látogatása során hétfőn kijelentette: ha hagynánk, hogy Oroszország megfélemlítse Ukrajnát, hogy megszállja az országot, és ellenállás nélkül területeket csatoljon el, az a globális „vadászidény” megnyitásával lenne egyenértékű.

Az amerikai diplomácia vezetője Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján nyilatkozott, afrikai körútja első állomásán.

„Ha megengedjük, hogy egy nagy ország megfélemlítsen egy kisebbet, egyszerűen megszállja és területeket csatoljon el, akkor az »vadászidény« megnyitását jelenti nemcsak Európában, hanem az egész világon”

– fejtette ki Blinken.

Az amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államok úgy véli: fontos, hogy fellépjenek Oroszországgal szemben, mert az Ukrajna elleni orosz agresszió a nemzetközi rendszer alapvető elveit fenyegeti.

Naledi Pandor hangsúlyozta, hogy egyetlen ember sem támogatja Dél-Afrikában az ukrajnai háborút, de rámutatott: a nemzetközi jog előírásait nem egyenlően alkalmazzák.

„Ugyanolyan mértékben aggódnunk kellene amiatt, amit a palesztin néppel történik, mint amennyire aggódunk amiatt, ami az ukrán néppel történik”

– szögezte le a dél-afrikai külügyminiszter asszony.

Dél-Afrika képviselője tartózkodott az Ukrajna orosz megszállását elítélő ENSZ-határozat szavazása során, és más afrikai államokhoz hasonlóan Pretoria nem ítélte el Oroszországot.

Kína azon bejelentése kapcsán, hogy megszünteti a klímavédelmi együttműködést az Egyesült Államokkal, Antony Blinken kijelentette:

„az egész világot büntetik ezzel, különösen a fejlődő világot, így Afrikát is”.

A keddi kenyai parlamenti választásokról szólva az amerikai külügyminiszter annyit mondott: az Egyesült Államok várakozása szerint a választások békésen, szabadon és tisztességesen zajlanak majd.

(MTI)

A címlapképen Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter üdvözli Antony Blinken amerikai külügyminisztert Pretoriában 2022. augusztus 8-án. Forrás: MTI/AP Pool/Andrew Harnik

Iratkozzon fel hírlevelünkre