Országhatáron innen és túl, 170 kilométeren tisztítják meg ismét az Ipolyt – Videó

A tavalyi év sikere után, idén is megrendezik a Nagy Ipoly Takarítást. Ipolygalsától Szobig, a folyó mindkét oldalán lévő önkormányzatok csatlakoztak az idei évi programhoz.

Tavaly 400 főt mozgatott meg a program, melynek során 170 kilométeres szakaszon tisztították meg az Ipolyt, és 122 köbméter szemetet szedtek össze.

Az idén második alkalommal megrendezett Ipoly takarítás a rendkívüli aszályhelyzet miatt nagy kihívás elé állítja a szervezőket. Erről is kérdeztük Hídvégi Vincét, a kenukat, csónakokat és eszközöket biztosító Duna-Ipoly Sportegyesület alelnökét.

A szervező elmondta, hogy míg korábban főképp a horgászat volt a jellemző az Ipolyon, úgy az elmúlt években egyre jelentősebbé kezdett válni a
vízitúrázás is a folyón.

Az idei Nagy Ipoly Takarításra, augusztus 11-14 között kerül sor. A tavalyihoz hasonlóan, idén is az önkéntes takarítás a Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület közös szervezésében valósul meg.

Iratkozzon fel hírlevelünkre