Harmincan meghaltak egy kenyai buszbalesetben

Súlyos buszbaleset történt Kenya középső részében vasárnap este, harmincan meghaltak – közölték helyi önkormányzati források hétfőn.

Egy hídon haladó autóbusz letért az útpályáról, és mintegy 40 métert zuhanva a híd alatti folyóba csapódott.

A helyi prefektus beszámolója szerint húsz utas a helyszínen, négy pedig a kórházba szállítás után vesztette életét. További 6 holttestet hétfőn reggel emeltek ki a Nithi folyóból.

A délkeleti Mombasa kikötővárosba indult busz katasztrófájának pontos oka egyelőre nem ismert, a vizsgálat és az esetleges további holttestek keresése még folyamatban van. A hatóságok mielőbb szeretnék kiemelni a darabokra szétesett busz roncsát.

A Nithi folyó felett átívelő hidat már eddig is „fekete hídként” emlegették a helyiek, mivel korábban is számos baleset történt ott.

Kenyában folyamatosan emelkedik a közúti balesetekben elhunytak száma az utóbbi években. A helyi közlekedési hatóság adatai szerint 2022 januárja és júniusa között már több min 1900-an, 9 százalékkal többen vesztették életüket az ország útjain, mint a tavalyi azonos időszakban.

(MTI)

A címlapképen árokba zuhant autóbusz roncsa a Tharaka-Nithi megyei Merunál 2022- július 25-én, miután a Nairobiból Meru városába tartó busz egy kanyarban kisiklott, és folyómederbe zuhant. Forrás: MTI/AP/Dennis Dibondo

Iratkozzon fel hírlevelünkre