Varga Mihály: Európát a saját szankciói gyengítik

Európai Uniót lényegében a saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn.

Varga Mihály a Vihar előtt, vihar után? – Infláció, energiaár, recesszió című panelbeszélgetésen hangsúlyozta: Európának egyelőre szüksége van az orosz energiára, az átállás pedig hosszú időbe telik és források kellenének hozzá. 

A meghozott szankciók nem működnek, ráadásul ebben az ügyben nemzetközi együttműködés sincs, és nagy gondot okoz az uniónak az euró és a dollár árfolyamának változása. Ebben a tekintetben Európa mélyen a vesztesek között van – fogalmazott.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló forrásokat az eddig elért társadalmi-gazdasági eredmények megőrzésére fordítsa.

(MTI)
A kép forrása: MTI/Veres Nándor

Iratkozzon fel hírlevelünkre