Ungváry Zsolt: Kata és a sárgabarack
Nézem a neten a katás tüntetés örve alatt idétlen performanszokat előadó fura, egzaltált figurákat. A minden szellemességtől mentes szexista trágársággal (a férfi nemi szervekkel való kapcsolatáról mindent a nagyközönség elé táró Sárosdi Lilla magánszámait idézve), az idétlen rendőrfroclizással polgárpukkasztókat. A nagy elnyomás bátor katonáit, akik annyira nem félnek, hogy a körözés alatt álló bűnöző is odaáll provokálni, és csodálkozik, ha begyűjtik.
Nézem a neten ezeket a szerencsétleneket, akik berúgva, betépve saját egyszeri életük értelmének keresése, a normális keretek kialakítása helyett valami bebeszélt divathőbörgéssel azt hiszik, ők képviselik a fősodort. Egyszerre áldozva fel halandó és halhatatlan lényüket egy-egy jól sikerült buli oltárán.
Nézem a netet, miközben itt ülök a családi nyaraló teraszán, mert – mint ötven éve mindig – a július-augusztust a Balatonon töltöm. Talán ez volt a fő érv annak idején, amikor a bölcsészkaron a tanárszakot választottam. Persze mindig azzal a hátsó gondolattal, hogy az volna az igazi, ha az írásból el tudnám magamat és családomat tartani.
Ugyan 33 éve írok újságokba és 29 éve jelennek meg könyveim, végül sosem akartam/tudtam csak ebből megélni, mindig dolgoztam mellette, végzettségemnek megfelelően általában tanárként vagy könyvtárosként, egy ideig mint vállalkozó könyvkiadóként is.
Akarva-akaratlan természetesen fizettem is az adókat. (Könyvkiadó koromban még kulturális járulékot is, amiből azok az írók kaphatták az ösztöndíjakat, akik nálam makacsabbul ragaszkodtak ahhoz, hogy nem vállalnak másfajta munkát.) A tanári fizetésből automatikusan levonták (amíg a gyerekek nem nőttek meg, sok volt a kedvezmény, ez mára elolvadt), amit „propagandistaként” keresek, arról a vállalkozói időből megmaradt kft. számláz. A tanári fizetésem egyébként több annál, mint amit propagandistaként kapok.
Sosem panaszkodtam anyagi dolgok miatt; nem iszom, nem dohányzom, nincsenek költséges hobbijaim. Amióta saját családi költségvetésünk van, viszonylag fix életszínvonalat lőttünk be, ezért amikor több volt a bevétel, félre is tudtunk tenni. Ha most megugrik a villanyszámla (mert meg fog), a tartalékból fizetem. Az sem volt reális, hogy részben villannyal fűtés, villanybojler, villanysütő, naponta többször dolgozó mosó- és mosogatógép, mélyhűtőláda mellett fizettem havi húszezret. Most ez felkúszik száz körülire, elvisz valamennyit abból a megtakarításból, amit többek között az olcsó energián spóroltunk.
Éltünk már meg sok mindent: Bokros-csomag, jóléti rendszerváltás és annak gyors vége, 2006-os terror, háborúk, válságok, pénzbőség. Eddig mindig átevickéltünk. Négy gyerekemből a két legnagyobb már végzett, jó állásuk van (a lányom szó szerint 7 nyelven beszél), immár házas emberek.
Fő tervem, hogy a héten ezer fekvőtámaszt csináljak és lefussam a maratont. (Úgy értem összesen, az egy hét alatt.) Fát fűrészelek télire a jó öreg cserépkályhába, sárgabarackot teszek el kompótnak és lekvárnak.
Kicsit bosszúsan hallgatom kollégáim pánikkeltését arról, mennyire reménytelen, nehéz, kilátástalan dolog tanárnak lenni. Ráadásul még az egyetemen (az ELTÉ-n biztos) is ezt verik a hallgatók fejébe; ugyan ki akarna ezek után tanárnak menni.
Próbálok függetlenedni az aktuális lózungoktól; addig a szintig, amíg a magam ura vagyok, meg is tehetem. Ahol pedig nincs mit tenni (mert eszementek háborúkkal, szankciókkal beletenyerelnek a kis életembe), igyekszem alkalmazkodni.
Én például sokkal jobb író vagyok, mint tanár vagy publicista, de hát már a Nagy Levinnek is az volt a fő problémája, hogy miért nem élhet meg mindenki abból, amihez a legjobban ért.
Kár, hogy ezek a srácok a hőzöngéshez értenek a legjobban. Pedig főzhetnének baracklekvárt is.
A címlapképen résztvevők láthatók a Momentum Mozgalom tüntetésén, amelyen a kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) módosítása ellen tiltakoztak Budapesten, a Kossuth téren 2022. július 13-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán
