A megöregedés nem büntetés, hanem áldás
A nagyszülők és idősek világnapját minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 24-én tartjuk. A Ferenc pápa által 2021-ben bevezetett új világnap második alkalmára a Szentatya üzenetet írt, melyet teljes terjedelmében tett közzé a Magyar Kurír. Ebből közlünk részleteket.
Kedves Nagyszülők, kedves Idősek!
A 92. zsoltár verse – „öregségükben is gyümölcsöt teremnek” (Zsolt 92,15) – jó hír, igazi „evangélium”, melyet a nagyszülők és idősek második világnapja alkalmából hirdethetünk a világnak. Ez szembemegy azzal, amit a világ gondol erről az életkorról, és azzal a megkeseredett hozzáállással is, amelyet néhányan közülünk, idősek közül tanúsítanak, akik kevés reménnyel haladnak előre, és semmit sem várnak már a jövőtől.
Az öregség sok embert megrémít. Egyfajta betegségnek tartják, mellyel jobb elkerülni mindenféle érintkezést: az idősek nem érintenek bennünket – gondolják –, jobb, ha minél távolabb vannak, esetleg együtt, olyan helyeken, ahol gondoskodnak róluk, és amelyek megóvnak minket attól, hogy törődnünk kelljen gondjaikkal.
Ez a „leselejtezés kultúrája”: az a mentalitás, amely azt érezteti velünk, hogy különbözünk a leggyengébbektől, semmi közünk törékenységükhöz, és feljogosít arra, hogy azt képzeljük, külön utakon járunk „mi” és „ők”.
Valójában azonban a hosszú élet – ahogy a Szentírás tanítja – áldás, és az idősek nem számkivetettek, akiktől el kell távolodni, hanem a bőséges életet adó Isten jóságának élő jelei.
Áldott az az otthon, amelyben időssel törődnek! Áldott az a család, amely megbecsüli a nagyszülőket!
A megöregedés nem büntetés, hanem áldás!
Ezért vigyáznunk kell magunkra, és meg kell tanulnunk lelki szempontból is aktív öregkort élni, ápolva belső életünket Isten igéjének buzgó olvasásával, mindennapi imádsággal, a szentségek vételével és a liturgián való részvétellel.
És az Istennel való kapcsolatunkkal együtt az emberekkel való kapcsolatainkat is ápolnunk kell: mindenekelőtt a családunkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal, akiknek felkínálhatjuk gondoskodó szeretetünket; továbbá a szegény és szenvedő emberekkel, akikhez konkrét segítséggel és imával lehetünk közel. Mindez segít abban, hogy ne érezzük magunkat egyszerű nézőnek a világ színházában, hogy ne csak „erkélylakók” legyünk, ne csak az ablakból nézelődjünk. Ehelyett, ha élesítjük érzékeinket, felismerjük az Úr jelenlétét, [2.] olyanok leszünk, mint „zöldellő olajfák Isten hajlékában” (vö. Zsolt 52,10), és képesek leszünk áldássá válni a mellettünk élők számára.
Kedves Nagymamák és Nagypapák, kedves Idősek, arra kaptunk meghívást ebben a világban, hogy a gyengédség forradalmának megvalósítói legyünk!
Tegyük ezt úgy, hogy megtanuljuk egyre többször és egyre jobban használni a legértékesebb eszközt, amellyel rendelkezünk, és amely a legmegfelelőbb életkorunk számára: az imát.
Senki se élje magányosan ezt a napot!
Ha van valaki, akit várni lehet, az megváltoztathatja a napjait azoknak, akik már semmi jót nem várnak a jövőtől; és az első találkozásból új barátság születhet. A magányos idősek meglátogatása az irgalmasság egyik cselekedete korunkban!
Kérjük a Szűzanyát, a gyengédség anyját, hogy tegyen valamennyiünket a gyengédség forradalmának megvalósítóivá, hogy megszabadítsuk együtt a világot a magány sötét árnyától és a háború démonától!
Áldásomat adom mindannyiatokra és szeretteitekre, és biztosítlak benneteket szerető közelségemről!
Ti pedig, kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!
Az egyházfő levele teljes terjedelmében a Magyar Kurír oldalán olvasható.
(Forrás: Magyar Kurír)
A címlapkép forrása: Vatican News
