Kedden kezdődik a 31. Tusványos

A Tusványos egyedi színfolt a nyári rendezvénykínálatban, három évtizedes fennállása pedig azt igazolja, hogy igény van a közéleti és politikai témákat kulturális programokkal és szórakozási lehetőséggel ötvöző székelyföldi rendezvényre – magyarázta az MTI-nek Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse. A szervezők ezért nem feltétlenül az újításokra összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy a Tusványos az maradjon, amiben egyedi és amiért törzsközönsége megszerette.

A mindenkori újdonságot az időszerű politikai témák adják, amelyeket a programfelelős idén négy témakörbe csoportosított. Az első a háború és következményei, a második a gazdasági helyzet és a válságkezelés, a harmadik Európa jövője, kilátásai, a negyedik pedig „minden, ami nemzetpolitika”.

Idén sem marad el a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke tart előadást, valamint válaszol a közöség kérdéseire, a fórumon pedig a szabadegyetem egyik alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor – sorolta Sándor Krisztina.

Idén 47 partnerszervezet 27 helyszínen szervez programokat, ezek között újdonságok is vannak, mivel egyes előadósátrak átalakultak, a számukat ugyanis a helyszűke miatt nem lehet már növelni. A programfelelős a Magyar Kultúra sátrat emelte ki az új helyszínek közül, valamint a Buzánszky Jenő-sportteraszt, ahol sok jeles magyar sportolóval, olimpikonnal és Marco Rossival, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával is találkozhatnak az érdeklődők. A részletes program a Tusványos.ro honlapon található és mobilalkalmazással is elérhető.


Hirdetés
Szervezési nehézségek

A Tusványost a koronavírus-járvány és az ezzel kapcsolatos egészségügyi korlátozások, illetve bizonytalanságok miatt sem 2020-ban – a 30. évfordulón – sem 2021-ben nem lehetett megszervezni. A kétéves kihagyás után a szabadegyetemi előadások tematikájában sem lehet eltekinteni a világjárvány következményeitől, mint ahogy attól sem, hogy Romániában éppen felfelé ível a járványgörbe hatodik hulláma. Sándor Krisztina szerint azonban a román hatóságok semmilyen ezzel kapcsolatos intézkedést nem kértek a szervezőktől a megszokott közegészségügyi elvárásokon, a szervezőktől igényelt családorvosi igazolásokon kívül.

Egy másik – immár örökös – szervezési aggály az, hogy a fenyőerdők által körülvett Tusnádfürdőre már évek óta bejárnak kukázni a vadászati tilalom óta elszaporodott medvék. Sándor Krisztina szerint a polgármesteri hivatal, a vadőrök, a csendőrök fel vannak készülve a helyzet kezelésére, jónéhány medvét el is vittek, de semmi garancia nincs arra, hogy a nagyvadak nem térnek vissza.

Csak azt tudják javasolni a rendezvény résztvevőinek, hogy vigyázzanak egymásra, ne menjenek hajnalban egyedül a szálláshelyükre, mert akkor a legvalószínűbb, hogy medvével találkoznak, ha pedig ez mégis bekövetkezik, akkor ne etessék a vadat, ne próbáljanak közös szelfit készíteni vele, hanem kerüljék ki és hívják a 112-es sürgősségi számot.

Bár a Tusványos alapítóinak gyermekei is felnőttek már, és a politikára összpontosító médiaérdeklődés félrevezető lehet, a Tusványos mindmáig megőrizte diáktábor jellegét, ahol a közélet iránt még nem túl fogékony fiatalok is számos érdekes rendezvényt, szórakozási lehetőséget találnak – mutatott rá programfelelős. A legtöbb fiatal a sátortábort választja, de sokan magánházak udvaraiba kérezkednek be sátraikkal. A Tusványosra a belépés ingyenes, csak a délután négy óra után – tehát kifejezetten bulizni – érkezőknek kell alkalmanként harminc lejt (2400 forint) fizetniük a karszalagért, 120 lejért pedig a teljes hétre érvényes „koncertbérlet” is vásárolható.

Egyszerre fesztivál és szabadegyetem

A Tusványos egyszerre fesztivál és szabadegyetem, amely a Fidesz és az erdélyi jobboldali beállítottságú magyar ifjúsági mozgalmak partnerségéből jött létre az 1990-es évek elején. A nemzetpolitikai témákat boncolgató bálványosi szabadegyetem 1997-ben költözött Tusnádfürdőre: a két településnév összevonásából huszonöt éve kapta a rendezvény a Tusványos nevet. A politikai fórum Tusnádfürdőn diáktáborral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapozta a szervező csapat folyamatos megújulását.

A „nulladik napi” koncertekkel – a Transylvanium, Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Tankcsapda fellépésével – kedden este kezdődik a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata, a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitójára szerda délelőtt kerül sor. A hét folyamán a Margaret Island, Kowalsky meg a Vega, az Aurevoir., a Bagossy Brothers Company, a 4S Street, a Blahalouisiana, Szabó Balázs Bandája és a Honeybeast is fellép a 31. Tusványoson.

(MTI)

A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb