Felmérés: Minden 10. katás számláz csak magánszemélyeknek

A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket, derült ki a Billingo által készített online felmérésből. A mindössze egyetlen nap alatt több mint ötezer főt megmozgató kutatás rámutatott, a többség 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartott volna elfogadhatónak, de az is látszik, hogy rengeteg bizonytalanság övezi a katás vállalkozók jövőjét.

A korábbi kata-szabályozáshoz képest a legtöbben egy 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartottak volna elfogadhatónak

A Billingo által készített friss felmérés eredményei szerint a katások véleménye elég egyértelmű és lesújtó a kormány döntését illetően: egy 1-től 5-ig terjedő skálán átlagosan 1,4-es osztályzatot adtak a módosításra.

Kiderült az is, nagy általánosságban nem zárkóztak volna el az adózási forma finomításától sem, de az ilyen mértékű szigorítást nehezen tudják elfogadni. A korábbi kata-szabályozáshoz képest a legtöbben (43,43 százalék) egy 20 százalékkal nagyobb közteherviselést tartottak volna elfogadhatónak, 16,49 százalék pedig semennyivel több adót nem akart volna fizetni. Nagyon sok olyan katás is akadt ugyanakkor, aki lényegesen nagyobb százalékot is bevállalt volna. „

A Katás vállalkozók fel voltak készülve arra, sőt nagy többségében nyitottak is lettek volna rá, hogy valamelyest nagyobb adóterhet vállaljanak be a jelenleginél. Azonban erre a döntésre egyértelműen senki sem számított, és mind a vállalkozói, mind a könyvelői szakmát teljesen megdöbbentette az új helyzet” – magyarázta Sárospataki Albert, a Billingo online számlázó vezérigazgatója.

„A felmérés választ adott arra is, mi indokolja a nagy felháborodást: a katások 42,5 százaléka számlázott kizárólag cégeknek, 49,63 százalékuk pedig cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt, és mindössze 7,88 százalék nyilatkozott úgy, hogy magánszemélyeknek adott ki csak számlákat.

Magyarul a kutatás szerint mindössze minden tizedik katás maradhat majd ebben az adózási formában, ha nem szeretne ügyfeleket veszíteni, és így mintegy 350-400 000 vállalkozó lehet az, akit direktben érint a változás” – fejtette ki Sárospataki.


Hirdetés

Mihez kezdenek ezután?

A válaszadók összesen 69,92 százaléka szerint valószínűleg vagy biztosan nem lenne fenntartható a vállalkozása, ha mostantól kizárólag magánszemélyeknek számlázhatna, 9,14 százaléka pedig még nem tudja megmondani, hogy fenn tudja-e tartani vállalkozását. Ehhez képest mindössze a katás vállalkozók 9,47 százaléka állította azt, hogy így is tovább tudná működtetni egyéni vállalkozását, ami jóformán megegyezik azokkal, akik elve csak magánszemélyeknek számláztak eddig is. A maradék 11,47 százalék pedig valószínűleg továbbra is meg tudná oldani a katás státuszát.

Az online felmérésből kiderült az is, hogy a törvény hatálybalépését, szeptember elsejét követően minden tizedik megkérdezett marad csak katás, harmaduk viszont áttér az átalányadóra. Sokat elárul a változtatást övező bizonytalanságról, hogy minden második kitöltő most még nem tudta megmondani, mihez kezd, 12 százalék pedig azt mondta, a döntés után nagyobb hajlandóságot érez a szürkézésre.

A Billingo által publikált kérdőív eredményei szerint mostanáig a katás vállalkozók 27,26 százaléka nem alkalmazott egyáltalán könyvelőt, de mindössze 8 százalék válaszolt úgy, hogy a szigorításokat követően sem lesz szüksége könyvelőre. Ráadásul sejthetően ők azok, akik végleg elhagyják a vállalkozói szférát.

Forrás: billingo.hu

'Fel a tetejéhez' gomb