Nők a Püspöki Kongregációban

Az egyházfő a Reuters hírügynökségnek adott interjújában szólt a nők Római Kúriában betöltött szerepének bővítésével kapcsolatos terveiről, a „Praedicate evangelium” kezdetű új apostoli konstitúcióról és arról, hogy mely vatikáni intézményekbe lehetne világi vezetőket kinevezni – számolt be róla a Vatican News.

Ferenc pápa bejelentette, hogy két nőt kíván kinevezni a Püspöki Kongregációba, akik részt vesznek az új püspökök kiválasztásának folyamatában.

Az egyházfő a vele készült interjúban válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek a nőknek a Vatikánban való jelenlétére és a „Praedicate evangelium” kezdetű új apostoli konstitúcióra irányultak, amely megreformálja a Római Kúriát, továbbá arról, hogy mely dikasztériumokat (vatikáni hivatalokat) lehetne a jövőben világi férfira vagy nőre bízni.

„Nyitott vagyok, ha felmerül a lehetőség. Jelenleg a kormányzóságnak van egy helyettes kormányzója, aki egy szerzetesnő. Most két nő kerül a Püspöki Kongregációba, a püspökválasztási bizottságba. Így a dolgok egy kicsit megnyílnak”

– jegyezte meg Ferenc pápa. Hozzátette, hogy a jövőben lehetőségét látja annak, hogy laikusokat nevezzenek ki bizonyos vatikáni hivatalokba, például a Világiak, a család és az élet dikasztériumába, a Kulturális és oktatási dikasztériumba vagy a Vatikáni Apostoli Könyvtár vezetésére. A pápa felidézte, hogy tavaly Raffaella Petrini nővért nevezte ki a Vatikáni Kormányzóság második vezető pozíciójába, így ő lett az első nő, aki betölti ezt a pozíciót.

(Forrás: Vatican News)

A címlapképen Ferenc pápa és Raffaela Petrini nővér látható. Forrás: Vatican News

Iratkozzon fel hírlevelünkre