Rétvári Bence: Újfajta továbbképzéseket kínál a pedagógusoknak a Makovecz Campus Alapítvány Képzési Intézete

Újszerű, a pedagógusok igényeire szabott, ingyenes továbbképzéseket kínál ősztől a Makovecz Campus Alapítvány (MCA) Képzési Intézete - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára Budapesten.

Rétvári Bence sajtótájékoztatón az Országgyűlés által tavaly létrehozott MCA céljának nevezte, hogy teljesen újfajta, exkluzív, a tanárok igényeire még inkább reagáló és az iskolai mindennapokban legnagyobb segítséget nyújtó képzéseket hozzon létre minden pedagógus számára.

Felsorolása szerint a többi között ősztől indulnak a pedagógia újfajta módszereit, az élményszerű tanulást és a gondolkodásfejlesztést bemutató, illetve a matematikatanulás legmodernebb módszereit ismertető, az új komplex természettudományi tárgyra (science) fókuszáló képzések.

A kereszténydemokrata politikus, aki egyúttal az MCA kuratóriumi tagja is, beszámolt arról, hogy megtörtént az MCA felnőttképzési intézményként való akkreditációja, a pedagógusoknak szánt képzéseik közül eddig hetet akkreditáltak. A következő hónapokban, években mintegy ötven ilyen képzés akkreditálását tervezik.

Rétvári Bence közölte: félidőben jár az a reprezentatív kutatás, hogy mely képzésekre van a legnagyobb szüksége a pedagógusoknak. Ősztől indulnak az MCA piliscsabai campusán a felújítási munkálatok, ezért a képzéseket az ország más részein biztosítják a résztvevőknek – jelezte.

„Bízunk benne, hogy olyan munkát tudunk végezni, amely a mindennapi oktatómunkában gyakorlati segítséget jelent a tanároknak” – mondta, majd azt hangsúlyozta, hogy a pedagógusoknak megbecsülés jár.

Bajor Péter, az MCA Képzési Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy motiváló játékokra, hasznos élményekre, korszerű tudásra és módszertanra, illetve a közösségi lét elengedhetetlen készségeinek fejlesztésre van szükség a tanórákon és a pedagógusok továbbképzésén egyaránt. Célnak nevezte, hogy az MCA képzései „branddé” váljanak és egyből hasznosítható tudást adjanak a pedagógusoknak.

Kovácsné Nagy Emese, a Miskolci Egyetem tanárképző intézetének igazgatója egyebek mellett az élményszerű oktatás jelentőségét, az újszerű oktatási módszerek és az egyéni differenciálás fontosságát hangsúlyozta.

Bajor Péter az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a 30 órás, 30 kreditet jelentő továbbképzéseket három nap alatt tervezik megtartani.

A képzéseket a piliscsabai campus felújítási munkálatai miatt hotelekben és egyéb exkluzív helyszíneken tartják meg – tette hozzá. Az igazgató szólt arról is, hogy három év alatt ötezer pedagógust szeretnének képzéseiken látni.

(MTI)

A címlapképen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel (PPKE) együttműködő Makovecz Campus Alapítvány kurátora beszél az egyetem 2022/2023. tanévében meghirdetett közigazgatási szak MBA képzésének indításáról tartott sajtótájékoztatón a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szent II. János Pál pápa díszteremben 2022. május 4-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre