Pénzbüntetésre ítélték az Óbudai Zsinagógában rongáló férfit

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítélete alapján a férfinak 240 ezer forintot kell fizetnie, ha nem teszi, fogházba kell vonulnia – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.

Azt írták, hogy a vádlott május 14-én hajnalban a óbudai zsinagógához ment, mert nem érte el telefonon az ott dolgozó barátnőjét.

Becsengetett a személyzeti bejáratnál, és mivel nem sikerült bejutnia, elment. Később visszaért, a személyzeti bejáratnál felszerelt biztonsági kamerát letépte, és ismét távozott. Pár perc elteltével azonban ismét megjelent az imaháznál, a főbejárati ajtót berúgva bement az épületbe, ahol egy másik ajtót is megrongált. Később az imaház oldalánál lévő, konyhaként működő konténerépületet is tönkre tette.

A férfi csaknem százezer forintos kárt okozott – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

A címlapképen reggeli imádság egy pillanata látható a zsidó újévre készülve Budapesten, az óbudai zsinagógában 2017. szeptember 18-én. Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb