Novák Katalin a béke mellett állt ki Rigában

Az ukrajnai béke és Magyarország érdekei mellett állt ki Novák Katalin köztársasági elnök a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján Rigában.

Az államfő Facebook-posztjában az áll: a 2015-ben indult Három Tenger Kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Európa meglévő kelet-nyugati közlekedési és energiaszállítási infrastruktúrája mellett mihamarabb épüljenek ki az észak-dél irányú útvonalak is.

A tizenkét országot felölelő kezdeményezés rigai csúcstalálkozóján Novák Katalin három olyan kérdést emelt ki, amely Magyarország és a magyar emberek számára fontos – írta.

Az első, hogy mielőbb meg kell teremteni a békét Ukrajnában, a magyar emberek a béke mellett vannak.

A második: a tengerrel nem rendelkező országok érdekeit messzemenőkig figyelembe kell venni akkor, amikor az energiaellátásról tárgyalnak.

Továbbá támogatjuk Ukrajna és a nyugat-balkáni országok mihamarabbi európai uniós tagjelöltségét 

áll a bejegyzésben.

A csúcstalálkozón Magyarország köztársasági elnöke mellett Németország, Lengyelország, Ausztria, Szlovénia, Litvánia, Észtország, Románia és Bulgária elnöke, Horvátország miniszterelnöke és a cseh szenátus elnöke vesz részt, az ukrán elnök pedig videókapcsolaton keresztül csatlakozik.

(MTI)
A kép forrása: MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre