Szijjártó: A Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban

A tárca közleménye szerint a magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a fegyveres konfliktus folyamatos biztonsági fenyegetést jelent Magyarország számára, ezért a kormány feladata ebben a helyzetben kettős.

„Egyrészt garantálni kell Magyarország és a magyar emberek biztonságát, másrészt pedig segítenünk kell a háború elől menekülőket és mindazokat, akik bajba kerülnek a háború miatt”

– szögezte le.

Hozzátéve, hogy eddig 772 ezer ember érkezett hazánkba a szomszédos országból. Emlékeztetett rá, hogy a kormány nem engedélyezi a közvetlen fegyverszállításokat Magyarország területén keresztül. Ezáltal is biztosítja a magyar-ukrán határ és az annak túloldalán élők biztonságát. Így lehetővé téve, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a debreceni logisztikai központjából és a budapesti regionális központjából lássa el ukrajnai tevékenysége egy jelentős részét.

„A magyar-ukrán határ biztonságos átjáróhelynek minősül, így a humanitárius szállítmányok a lehető legnagyobb biztonsággal tudnak itt keresztülhaladni, és nem kell attól tartani, hogy valamifajta támadás áldozataivá válnak akár maguk a szállítmányok, akár az azokat kísérő vöröskeresztes kollégák”

– mutatott rá.


Hirdetés

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány továbbra is minden segítséget meg fog adni a Nemzetközi Vöröskeresztnek a tevékenysége ellátásához. Tájékoztatása szerint ezt a szervezet vezetői megköszönték. Értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban. Értik annak a fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket ezen konfliktusban.

„És értik annak a jelentőségét is, hogy minden egyes hozzánk menekülőt ellátunk, tisztelettel fogadunk és az élet minden létező területén segíteni próbálunk. Ez így lesz mindaddig, amíg a háború tart”

– fogalmazott.

(MTI)

Címlapkép: Szijjártó Péter/Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb