Szijjártó Péter: globális Kelet-Nyugat együttműködésre van szükség

Az ukrajnai háború miatt a kelet-nyugati együttműködés reménye Európán belül szertefoszlott, legalábbis a következő időszakban, ez azonban megnöveli ennek jelentőségét globálisan - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Prágában, az Indo-Pacific Forum nevű rendezvényen

A tárcavezető hangsúlyozta, az Európa és az indiai-, csendes-óceáni régió közötti gazdasági együttműködés javításának elmaradása komoly növekedési potenciáltól fosztaná meg mindkét oldalt, a kormányoknak és a brüsszeli intézményeknek ezért feladata a pragmatikus, kölcsönösen előnyös, aktív kapcsolatok erősítése.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Magyarország a tizedik legnyitottabb gazdaság a világon, ahol rendkívül fontos szerepet tölt be a külföldi működőtőke, és az export a bruttó hazai termék (GDP) több mint 85 százalékát adja. Mint rámutatott, csak tavaly 25 százalékkal nőtt az ország kivitele, és egyben a délkelet-ázsiai térséggel folytatott kereskedelem rekordja is megdőlt, annak volumene meghaladta a 13,5 milliárd dollárt.

Magyarország jól teljesít a délkelet-ázsiai térséggel való együttműködésben, hiszen most már három éven keresztül innen érkeztek a legnagyobb beruházások Magyarországra – emelte ki. Ezért úgy gondolom, nem meglepetés, hogy Magyarország pragmatikus együttműködést sürget Ázsia délkeleti része és Európa között a kölcsönös előnyök mentén” – fogalmazott.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a külkapcsolatok megerősítik az Európai Uniót, ezért fel kell gyorsítani az egyeztetéseket a térségbeli országokkal a partnerségi és együttműködési megállapodásokról, illetve fontosnak nevezte a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését Indonéziával, Új-Zélanddal és Ausztráliával.

Mi, Magyarországon, nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy a magyar gazdaság versenyképes legyen, ezért most az Európai Unión, Brüsszelen, az Európai Bizottságon van a sor, hogy elhárítsa azokat a kereskedelmi akadályokat, amelyek még mindig nehezítik Európa kereskedelmét a világ néhány gyorsan fejlődő térségével – mondta.

Kitért a Kínával folytatott együttműködésre is, és kijelentette: be kell látni, függetlenül a politikai ideológiáktól és az ezek által kreált vitáktól, hogy az európai gazdaság ma nem tud, nem tudna megfelelően funkcionálni a kínai beszállítások nélkül, és be kell látni azt is, hogy az európai gazdaság fejlődéséhez, modernizálásához a kínai beruházások nagy mértékben hozzájárulnak.

(MTI)
A kép forrása: Facebook/szijjarto.peter.official

Iratkozzon fel hírlevelünkre