Trócsányi: Az EP közvetlen jogalkotási jogköre szemben áll az uniós szerződések szellemiségével

Az Európai Parlament közvetlen jogalkotási jogköre szemben áll az uniós szerződések szellemiségével – hangsúlyozta csütörtöki közleményében Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, reagálva arra, hogy plenáris ülésén az EP megszavazta, hogy közvetlen jogszabály-kezdeményezési jogot kérjen.

Trócsányi László az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: ha az EP általános jogalkotási kezdeményezési jogkört kapna, azzal az Európai Bizottság jogosítványait csorbítaná. Ezzel az intézményi egyensúly borulna meg, amely szemben áll az uniós szerződések szellemiségével. A szuverenitás hordozói a nemzeti parlamentek és nem az Európai Parlament – mutatott rá. Az EP-képviselő aggályosnak nevezte, hogy az elfogadott EP-jelentés a magyarországi jogállamisággal is foglalkozik.

„Mit keres az Európai Parlament jogalkotás-kezdeményezési hatásköréről szóló jelentésben a magyarországi jogállamiság?”

– fogalmazott Trócsányi László.

Ezután emlékeztetett: áprilisban a Fidesz-KDNP ismét elsöprő választási győzelmet aratott, ezzel a magyar állampolgárok egyértelműen kifejezték véleményüket, miszerint nem osztják a jogállamisági aggodalmakat Magyarországgal kapcsolatban.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre