Fülöp Attila: Kiemelten fontos a gyermekvédelemben dolgozók elismerése

Fülöp Attila a Speciális Gyermekotthoni Központ kalocsai tagintézményében – amely gyermekotthon, általános iskola és szakiskola – hangsúlyozta: ezért is hozott a magyar kormány egy intézkedést. Mégpedig, hogy idén januártól a speciális gyermekotthonokban dolgozók pótlékait ötszörösére emelik. Ezzel is megköszönve a munkájukat. Az államtitkár az évzáró-gyermeknapon úgy fogalmazott, hogy „ha egy fiatal életéből hiányzik a biztonság és a kötődés, akkor ott különösen fontos a védelem. Különösen fontos a gyermekvédelem rendszere”. Hangsúlyozta: a fiatalok gyermekvédelemben eltöltött ideje átmeneti időszakot jelent. „A 23 ezer gyermek ma Magyarországon nem önszántából, jókedvéből, és nem is érdemei híján került általában a gyermekvédelembe”.

Fülöp Attila azt mondta, a gyermekotthonokban élőknél és dolgozóknál látni kell azt az összetettséget, a traumákat és a lelki mélységeket, amelyeket egy gyermekotthon, a gyermekvédelem magában hordoz. Az országban több száz súlyos pszichés gondokkal küzdő gyermek, fiatal él hasonló otthonokban – mondta. Kitért arra: Kalocsán a speciális gyermekotthon vezetői és dolgozói azt vállalják, hogy olyan fiatal fiúkkal foglalkoznak, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük. A legtraumatizáltabbak, de mégis megpróbálják „az életüket egyenesbe hozni”. Juhász Gábor, a kalocsai gyermekotthon igazgatója elmondta: az évzáró-gyermeknapon vendégül látják az esztergomi speciális gyermekotthon lakóit. A találkozó csapatversenyekkel, közös főzéssel, kézműves foglalkozásokkal telik, majd a Kalocsai Fiúk Zenekar koncertjével zárul.

(MTI)

Címlapképen: Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Speciális Gyermekotthoni Központ kalocsai tagintézményének évzáró gyermeknapján 2022. június 9-én. MTI/Bús Csaba


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb