Kaszab Zoltán: A függetlenségünket is megvédte Orbán Viktor Brüsszelben

Azzal ugyanis, hogy Nyugat-Európa úgy döntött, teljes mértékben lemond az orosz olajról, nem csak az olajról mondott le. Hanem gyakorlatilag arról az olcsó energiáról, amely versenyképességének, jólétének és fejlődésének az alapját adta az elmúlt évtizedekben. Mert valljuk be, a nyugati cégek nem a hatékonyságnöveléssel voltak elfoglalva az elmúlt években, hanem élvezték az olcsó energiahordozók jelentette előnyöket.

Ezért is teljesen észszerűtlen most egyik pillanatról a másikra, hosszú távú tervek nélkül, a vállalatoknak időt sem hagyva leválni az olcsó energiáról.

És ez az, amit Magyarország nem hagyott. Persze hazánk a földrajzi helyzetéből adódóan eleve nehezebb helyzetben volt, mint a legtöbb nyugati állam, itt ugyanis tényleg egy gazdaságra dobott atombombával ért volna fel a teljes és azonnali olajembargó. Ezt szerencsére most megúsztuk, Orbán Viktor józan, reális, ideológiai sallangoktól mentes, magyar érdekekre koncentráló álláspontja végül győzedelmeskedett. Így Magyarország továbbra is beszerezheti az orosz olajat, sőt arra is garanciát kapott, hogy ha ezzel a szállítási móddal valami történne, tengeren is hozzájuthasson a gazdaság működéséhez elengedhetetlen energiahordozóhoz. Ami még inkább növeli a siker értékét, hogy

Orbán Viktor józan hangjához végül többen is csatlakoztak. Bár előzetesen úgy tűnt, hogy a magyar miniszterelnöknek egyedül kell majd állnia a sarat, végül az osztrák és a cseh miniszterelnök is felvállalta embargóellenes álláspontját.


Hirdetés

Sőt, biztosak lehetünk abban, hogy titkon még több kormányfő köszöni meg Orbán Viktor határozott kiállását. Ez pedig jól mutatja: a legnagyobb ellenszélben is van értelme határozottan kiállni a magyar érdekekért, és ha az ember a realitás talaján marad, talál szövetségeseket az EU-n belül.

A csatát tehát megnyerte a magyar kormány; olyan szempontból is, hogy sikerült megvédeni az energiafüggetlenségünket. Így továbbra is mi mondhatjuk meg, hogy milyen forrásból, milyen áron, mennyi energiát szeretnénk felhasználni. Mert ne legyenek kétségeink. A brüsszeli törekvések mögött valójában ez áll, az Uniós energiapolitika egységesítése és végiggondolatlan, erőltetett zöldítése.

Csatát nyertünk, de a háború vége még messze van. Az EU-csúcs tanulsága ugyanakkor az, hogy egyre több a szövetségesünk.

 

Kaszab Zoltán: Szuperállamot építene Brüsszel – I. rész

Kaszab Zoltán: Szuperállamot építene Brüsszel – II. rész

Kaszab Zoltán: Európa ismét lábon lövi magát

A címlapképen a Mol Nagykőrösi úti üzemanyagtöltő-állomása Gyálon 2021. november 15-én. A kormány ettől a naptól 480 forintban maximálta a benzin és a gázolaj literenkénti árát három hónapra, a döntést ezt követően vizsgálják felül. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb