Haumann Péterre emlékezik a közmédia

Méltósággal viselt hosszú betegség után, 81 éves korában hunyt el szombat délután Haumann Péter, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt. Utána a Pesti Magyar Színházban játszott.

Gazdag és sokrétű pályafutása egyik kiemelkedő állomása volt a III. Richárd címszerepe. Shakespeare drámájának 1973-as televíziós feldolgozásában olyan nagyszerű partnerekkel játszhatott, mint Békés Rita, Sulyok Mária, Bánsági Ildikó, Kozák András, Egri István és Latinovits Zoltán.

A filmet vasárnap este – a Magyarország szeretlek! után – 21.30-tól tűzi műsorra a Duna, előtte Maszk nélkül címmel egy rövid interjú is látható majd a színművésszel.

Az M5 csatornán délután szintén egy Haumann Péterrel készült portrébeszélgetés kerül be a programkínálatba. A Nagyok című portréműsor első része vasárnap 15.50-től, második része pedig hétfőn 15.25-től látható a csatornán.


Hirdetés

A Kossuth rádió kulturális műsora, a Kalendárium is csatlakozik a megemlékezéshez. Hétfői adásukban egy rendhagyó összeállítással készülnek, hogy elismeréssel adózzanak a közkedvelt magyar színművész munkásságának – közölte az MTVA.

(MTI)

A címlapképen a nyolcvanegy éves korában, 2022. május 28-án elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze látható. Forrás: MTI/Haumann Péter családja által közzétett kép

'Fel a tetejéhez' gomb