Hajnal Gergely: Menthetetlenül egymásra vagyunk utalva

Június 1-én lesz a zártkörű bemutatója Hajnal Gergely Szabadító című filmjének. A négygyermekes családapa munkája mellett áldoz időt követéses dokumentumfilmjeire, amelyekben emberi arcokat, élet- és sorstörténeteket, nemzeti és egyetemes történelmi helyzeteket mutat be, és oszt meg velünk. Ő készítette a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Ő és én 52 részes sorozatát, valamint egy évvel korábban a Családban maradva netes sorozat részeit. Producere volt az Otthon, otthon, a 2020-as elmaradt csíksomlyói búcsúról készült dokumentumfilmnek, melyet az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon a Magyar Filmdíjra jelöltek.

– Közel hároméves munka gyümölcseként készült el a Szabadító című filmje, melyet rendezőként jegyez. Miről szól?

– Egy fiatalember életébe, sorsába enged bepillantást a film. Attila különösen nehéz sorsú családból származik, ahhoz, hogy legyen mit enni, meglegyen a kábítószer szüleinek, lopni kellett. Ő maga is függő lett, kriminalizálódott. Hat és fél évet ült különböző bűncselekmények miatt, de amikor legutóbb szabadult, megtapasztalta Isten kegyelmét, és eldöntötte, hogy többet nem megy vissza. Most már tanúságtételeivel buzdítja a sorstársait a börtönben, ahová látogatóba jár vissza. Jelenleg azon töpreng, hogy családot alapítson vagy szerzetes legyen.

Hajnal Gergely: Bízom benne, hogy erőt és reményt adhatnak ezek a történetek (Fotó: Petrik András)

– Ez így csodálatosan hangzik, de a valóságban is ennyire egyszerű? Attila eldöntötte, hogy nem megy vissza, és kész?

– Természetesen nem: nap mint nap meg kell küzdenie múltja démonaival, felnőttként kell megtanulnia a hétköznapi konszolidált életben eligazodni. Ez talán furcsán hangzik nekünk, ő azonban nem így szocializálódott, nem kapott ilyen mintát szüleitől. Kitanulta az asztalos szakmát, és egyre jobban megállja már a helyét a munka világában is. A visszacsúszás esélye ezzel együtt is valahol mindig ott van, hiszen minden szenvedélybetegnek együtt kell élnie azzal, hogy teljes gyógyulás nincs, a kísértés bármikor visszatérhet. Ilyenkor újra és újra döntést kell hoznia a tiszta élet mellett, és nem engedhet teret a függőségnek.

Munka közben, a Szabadító forgatásán (Werkfotó: Szabó Sándor)

– Mennyi ideig készült a film, honnan jött az ötlet? Hogyan ismerte meg a főszereplőt?

– 2019 őszén kezdtük előkészíteni a filmet. Attilát a közös szolgálat közben ismertem meg a börtönben, ahová akkor már ő is látogatóba járt. Az, hogy másoknak tud segíteni miközben maga is gyógyul, hatalmas ajándék.

Útban, karanténban a csíksomlyói nyereg felé (Otthon, otthon werkfotó)

– Közvetlenül a Szabadító bemutatója után van pünkösd. A Csíksomlyói búcsúról is készítettek egy rendhagyó dokumentumfilmet.

– Ez az Otthon, otthon, melynek létrejöttét producerként segíthettem. A film ötlete korábban megszületett már Lukácsy György barátomban, de a 2020-as év váratlanul különös szituációt teremtett, a járvány miatt a szokásos zarándoklat és a búcsújáró tömegek ebben az évben elmaradtak, így újra gondolta az ötletet. Az volt a terv, hogy három szálon követünk olyanokat, akik ennek ellenére, a szabályok betartása mellett is útnak indulnak. A film főszereplője végül Renáta lett, aki már évek óta Budapesten lakik, éppen a karantén miatt rekedt otthon Erdélyben, a home office idejére ment haza a szüleihez. A búcsú kedvéért talán haza sem jött volna, ha nincs karantén, de így, hogy itthon volt, késztetést érzett, hogy ismét felzarándokoljon a nyeregbe. Huszonéves fiatalként kérdéseire keresve a választ indult útnak ismét.

 

Renáta népviseletben vett részt a zarándoklaton (Otthon, otthon c. film werkfotó)

– Renáta hogy került a látóterükbe? Mennyire volt nehéz vagy könnyű rávenni őt és a családját, a többi falubelit, hogy kamera elé álljanak?

– Renátát, mi alkotók korábbról ismertük. Be voltunk zárva ide Magyarországra, forgatni sem tudtunk kimenni. Megkértük Szabó Attila Erdélyben élő filmes barátunkat, vegyék fel a film ottani részeit, látogassa meg Renátát, aki segíthet kapcsolatokat találni, biztos tudja milyen mozgolódások vannak, javasolni lehetséges szereplőket. Este ismét zoomoltunk, mikor azt mondja Attila, hogy szerinte Renáta az egyik szálnak remek lesz, hiszen ő is gondolkozik, hogy útra kelljen. Végül, ugyan másokat is követett a stáb, Renáta útja köré szerveződött a film. A stáb másik fele később Budapesten rögzítette Renáta itteni életét. Így lett két rendezője a filmnek: Nagy Anikó és Szabó Attila. Nagy öröm, hogy több hazai és tengerentúli elismerést is kapott már a film.

– 2019 őszén a NEK Titkársága felkérésére kezdte el Andrónyi Kolos producerrel az Ő és én című sorozatot, amely istenélmények vagy inkább az Isten megtapasztalásáról szóló személyes történetek gyűjteménye.

– Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra ötvenkét vallomás készült arról, hogy az Isten kegyelmét ki hogyan tapasztalta meg az életében. Nagyon sok közötte az erőteljes, drámai történet. Volt, hogy mind könnyeztünk a stábban felvétel közben, miközben megtapasztaltuk mi is, hogy a nagy hátraarcokból vannak a nagy rácsodálkozások. Nagyon meghitt környezetet igyekeztünk az interjúkhoz teremteni, hogy megszülethessenek ezek a mondatok. A hangmérnök, egy operatőr és én voltam ott, illetve Kolos, aki háttérfüggöny mögött szurkolt és tolta a rózsafüzért. A fejlődés, a változás mindig krízis, a krízis mindig lehetőséget ad a fejlődésre, belső gazdagodára is, miközben maga a folyamat rettenetesen nehéz tud lenni. Végül 52 reményteli történet születhetett, mely a nézői visszajelzések alapján többeknek megerősítő.

– Drámai és felemelő történeteket dolgoz fel a Családban maradva sorozatban is.

– Igen, pozitív megküzdéseket. Ez kifejezetten webes felhasználásra készült. Öt részből áll, és elérhető most is például az EWTN-en, vagy a Párbeszéd Háza YouTube csatornáján. Ebben házaspárok vallanak arról, hogy a kapcsolatuk alakulása, fejlődése során hogyan tudták meghaladni, leküzdeni a problémáikat, és ezáltal hogyan gazdagodott a kapcsolatuk. Normatív krízisekről mesélnek, váratlan szituációkról, mint egy betegség és az örökbefogadás is szóba kerül. Az alapötlet az volt, hogy olyan élethelyzetekhez kaphassunk megküzdési stratégiákat, amelyekbe amúgy tízből nyolcan belebuknánk. Kidolgoztunk egy letölthető módszertani segédanyagot is, így családcsoportok, házasközösségek is eredményesen használják, illetve vannak benne tippek, hogy egy pár kettesben milyen szempontok mentén tudja hasznosítani a kisfilmeket.

– Ezek a házaspárok önként jelentkeztek, vagy meghívásos alapon történt a kiválasztás?

– Tizenhat párral készítettem előzetes interjút, majd a kollégákkal közösen választottuk ki, kikkel készüljön felvétel. Igyekeztünk nagyon különböző történeteket választani és olyan párokat, akik eltérő kapcsolati szakaszban vannak, hogy nézőként mindenki találjon könnyen azonosulási pontot.

– Személy szerint mit adnak önnek ezek a találkozások, sorsok, élethelyzetek, amiknek a követéséből a filmjei készülnek, és mit remél átadni a megszületett alkotásokkal a nézőknek?

– Ha nem egy felkérés talál meg éppen, a legtöbbször akkor kezdek neki egy filmnek, amikor valami annyira megérint, hogy azt szeretném megosztani másokkal. Az alkotási folyamat közben valahogy fel is dolgozom azt, amire rácsodálkoztam. Bízom benne, hogy erőt és reményt adhatnak ezek a történetek, megtudhatunk magunkról is többet, miközben a világot is másként tudjuk szemlélni, másként tudunk egymás felé fordulni. Más esély nemigen van.

Menthetetlenül egymásra vagyunk utalva, a Teremtő szeretete így vesz körbe.

A címlapképen Renáta népviseletben vett részt a zarándoklaton. Forrás: Werkfotó/Otthon, otthon c. film

Iratkozzon fel hírlevelünkre!