A csecsemő démon, az anyaság pedig maga a horror
A történet azzal kezdődik, hogy egy újszülött lezuhan egy szikláról, és teljesen hihető módon egy nő ölébe hullik, aki éppen kint dohányzik a szikla alatti teraszon. Natasha a főhős nincs elragadtatva a bébitől, haladó gondolkodású feministaként még a szüléstől is borsódzik a háta. A kis Damien azonban nagyon gyorsan ragaszkodni kezd hozzá. A sorozat készítői ezzel a ragaszkodással akarták „finoman” bemutatni az anyaság kínjait, amely szerintük azzal jár, hogy egy akaratos, öntudatos csecsemő kezdi el uralni a nő addigi békés mindennapjait, mintegy rabszolgasorba taszítva őt.
Azt mondani sem kell, hogy az „áldozati” szerepbe kényszerített Natasha színes bőrű, és a filmben ugyancsak fontos szerepet alakító húga, Bobby, természetesen egy nővel él házasságban és kétségbeesetten vágyik egy gyermekre. A hagyományos családban élő szülőtársak pedig mind előítéleteseknek, kispolgárinak és nevetségesnek vannak lefestve.
A széria megfelel a mai mainstream média minden elvárásának: ha már arra vetemedtél, hogy teherbe ess, készülj fel arra, hogy az anyaság egy élethosszig tartó szolgaság, szenvedés és önfeladás lesz. A szigetországnak láthatóan „szüksége is” van erre az „életigenlő” propagandára, hiszen a termékenységi rátája 1,91 százalék, ami azt jelenti, hogy ezzel a reprodukciós számmal nem éri el a népesség fenntartásához szükséges szintet.
A sorozat készítői valamilyen rejtélyes okból úgy érezték, rátaláltak a tökéletes, eddig tabunak számító témára: az anyaság sötét vagy fájdalmas pillanatainak bemutatására. Csakhogy ez már régóta nem így van: ma már nyíltan lehet beszélni a szülés utáni depresszióról, az egyedüllétről vagy a kimerültségről, ami egy kisgyermek nevelésével együtt járhat. Terápiás könyvek, önsegítő csoportok, mentálhigiénés szakemberek állnak rendelkezésre, hogy segítsenek a bajba jutott anyáknak.
Ugyanakkor mintha egyre kevesebb szó esne arról, hogy az anyaság igenis önfeláldozás, igenis folyamatos ébrenlét és feladat, de tele van csupa örömmel, szeretettel és kalanddal, ami nélkül az élet nem sokat ér. Nincs annál szebb és felemelőbb érzés, mint amikor az ember első alkalommal látja meg újszülöttjét és megért egy keveset az élet misztériumából. Abból az életből ami alapvetően nem önmagunk megvalósítására, egoista célok szolgálására kellene hogy épüljön, hanem szeretteink, és a körülöttünk élők helyzetének jobbítására. Nem ártana, ha készülne végre egy sorozat az anyaság megható, néha keserédes és vicces pillanatairól, nem csak a szülők kényszerűnek beállított önfeladásáról.
Meggondolta magát abortusz közben, és megmentette kislánya életét
A címlapkép illusztráció. MTI/Mónus Márton
