Szijjártó: „Az EU-nak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva”

Ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc fogja érni, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszteri ülésének szünetében hétfőn.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Ukrajna ellen indított orosz háborúnak még világosabbá kell tennie, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva.

Kijelentette: Magyarország nemzeti érdeke és nemzetbiztonsági kérdés a Nyugat-Balkán uniós integrációja, azért hogy biztosítani lehessen a régió békéjét és stabilitását. Magyarország mindig is az Európai Unió természetes részének tekintette Közép-Európának ezt a déli részét – emelte ki.

„A nyugat-balkáni országok és társadalmak egyelőre inkább az európai uniós integrációt pártolják más irányokhoz képest, de nem tudjuk, hogy ez holnap is így lesz-e” – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint mihamarabb el kellene ismerni, hogy „Szerbia kulcsország” a térség stabilitása, békéje és fejlődése szempontjából. Szerbia már most megérett a tagságra – húzta alá. Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban azt mondta, tiszteletben kellene tartani mindhárom államalkotó nemzet és mindkét entitás jogait és érzékenységeit, a boszniai szerbeket vezető Milorad Dodik szankciók alá helyezése pedig tragikus hatásokkal járna Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina jövője szempontjából.

Kijelentette: Albániával és Észak-Macedóniával azonnal meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, Montenegróval pedig le kellene zárni a tárgyalások valamennyi fejezetét.

Végezetül hangsúlyozta: nem tisztességes az Európai Unió részéről, hogy többet vár el a tagjelöltektől, mint amit adni tud. „Egyelőre a mérlegnek ebbe a serpenyőjébe nem tett semmit Brüsszel, ami hatalmas probléma” – fogalmazott.

Arra hívta fel a figyelmet, ha nem sikerül felgyorsítani a bővítési folyamatot, az történelmi jelentőségű kudarc lesz az Európai Unió számára. Ha az EU nem tudja meghaladni a nagyképű hozzáállást, akkor az Egyesült Királyság után a Nyugat-Balkán is az uniós veszteséglistára kerül – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)

Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre