Okos parcellaköveket helyeztek el négy budapesti temetőnél + Galéria

Védett sírok

Az okos parcellakövek az Új köztemető, a Farkasréti temető, a Megyeri úti temető és az Óbudai temető bejáratánál állnak. Mellettük pedig információs térképeken is megismerhető a védett sírok temetőn belüli pontos elhelyezkedése – közölte a Nöri hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az okos parcellaköveken található QR-kódok az intézet honlapján a Nemzeti Sírkert azon védett sírjaira mutatnak, amelyek az adott temetkezési helyen találhatók. Ezen keresztül a látogatók megismerhetik a temető védett sírjait és a benne nyugvó emberek életrajzát is.

Az Új köztemetőben hétfőn megtartott ünnepélyes átadáson D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere a közlemény szerint arra mutatott rá, hogy a temetők egyfajta szabadtéri múzeumok, és a bennük található jeles személyek sírjai a nemzettudatot gyarapítják, a nemzeti identitást írják. Harsányi Andrea, a BKM Nonprofit Zrt. temetkezési főigazgatója kiemelte, hogy a kultúra része a múlt. A maiak feladata, hogy az ősök által örökül hagyott kultúrát továbbadják a következő nemzedéknek.

A nemzet megbecsült személyei

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója pedig azt emelte ki, hogy a védett sírokban nyugvó személyek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarok ezer éven keresztül megmaradhassanak a Kárpát-medencében – áll a közleményben. Mint a Nöri emlékeztet, az 1886-ban alapított Új köztemetőben 646 védett sír található. A Farkasréti temetőben mintegy 1900, az Óbudai temetőben 105, a Megyeri úti temetőben pedig mintegy 15, a Nemzeti Sírkert részeként számon tartott sír áll. A Nemzeti Sírkert valójában egy védettségi kategória, amelyet Magyarország kormánya hozott létre 1999-ben azon, országhatáron belül található sírhelyek számára. Ezekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak.

A jelenleg országosan mintegy hatezer sírt magába foglaló Nemzeti Sírkert a fizikai valóságban csaknem 700 temetkezési helyet érint. A Nöri célja, hogy néhány éven belül az összes érintett temető, park, altemplom, önálló kripta és mauzóleum. Ezen felül gyásztér bejáratánál megtalálható legyen okos parcellakő és egy egységes jelölésrendszerrel elhelyezett temetőtérkép. Ezek azt jelzik majd minden látogatónak: egy vagy több, a magyar nemzet számára fontos személy nyughelye közelében járnak – közölte a Nemzeti Örökség Intézete.


Hirdetés

Galériánk itt is elérhető:

(MTI)

Címlapkép: Koszticsák Szilárd/MTI

'Fel a tetejéhez' gomb