„Feláldoztam magam ezekért az eredményekért” – bemutatták a Hosszú Katinkáról készült életrajzi filmet

A Katinka című, közel 100 perces alkotásban a nézők exkluzív archív felvételeken keresztül is megismerhetik a klasszis versenyző életútját, amelynek csúcspontjaként a 2016-os riói olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyert.

„Kicsit furcsa volt magamat ennyi időn keresztül látni, de ebben a filmben minden benne van, amit szerettem volna” – fogalmazott a vetítést követően Hosszú Katinka.

A filmben az egyik leghangsúlyosabb szerepet az az időszak kapta, amikor a világklasszis úszó „Katinkából Iron Ladyvé” változott, miután a 2012-es londoni olimpiát követően megkezdte a közös munkát későbbi, ma már ex-férjével, Shane Tusuppal. A film bemutatja, hogy kettejük kapcsolatának sikere mekkora áldozattal járt Hosszú Katinka részéről, aki ebben az időszakban – a 2017-es budapesti világbajnoksággal bezárólag – toronymagasan a világ legsikeresebb női úszója volt.

„Feláldoztam magam ezekért az eredményekért” – hangzik el a filmben a 33 éves Hosszú Katinkától, hozzátéve, hogy új párjával, Gelencsér Mátéval megtalálta az igazi boldogságot, és családalapításra készülnek.

„Nem nő vagyok, hanem sportoló” – ezt ugyancsak a filmben hallani Hosszútól, leírva ezzel Tusuppal kapcsolatukat. Hosszú a vetítést követő pódiumbeszélgetésen elmondta, utólag úgy érzi, így is megérte, hiszen az elért eredmények ott vannak a mérlegen. Shane Tusup a filmben csak archív felvételeken jelenik meg, ezzel kapcsolatban Hosszú megjegyezte, korábbi párját többször is felkérték a szereplésre, ő azonban elutasította ennek lehetőségét.


Hirdetés
„Ha van olyan szülő, aki nem szeretné, hogy a gyereke élsportoló legyen, az elviszi a filmre, de az is, aki azt szeretné, hogy az legyen. Ez a film az érem mindkét oldalát megmutatja” – tette hozzá Hosszú Katinka.

A filmben – azonkívül, hogy legnagyobb győzelmeit eredeti felvételeken csodálhatják meg újra a nézők – Hosszú családja és barátai mellett korábbi edzői, Pass Ferenc, Dave Salo és Petrov Árpád is megszólalnak, pályatársai közül pedig a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn mondja el benyomásait. A helyszínek között szerepel Hosszú szülővárosa, Baja, az egyetemi éveknek otthont adó Los Angeles, valamint a magyar főváros is.

Káel Csaba filmügyi kormánybiztos úgy fogalmazott: „vannak igazi szuperhőseink, akiket szeretnénk minél több emberrel megismertetni”. Hangsúlyozta, ilyen Hosszú Katinka is, akit sportolóként és emberként mutat be az alkotás.

A film – amelyet Pálinkás Norbert rendezett – csütörtöktől látható a magyar mozikban.

(MTI)

Címlapkép: A Katinka című dokumentumfilm plakátja. Forrás: Facebook/ Katinka the movie

'Fel a tetejéhez' gomb