Jakabnál csak Gyurcsány népszerűtlenebb

A második pártelnöki évét töltő politikust az aktív szavazók 23 százaléka szeretné fontos pozícióban látni, amelynél kisebb arányban csak Gyurcsány Ferenc támogatói vannak – olvasható az Nézőpont Intézet honlapján közzétett felmérésben, amely szerint mindegyik vizsgált ellenzéki vezetőt elutasítja az aktív szavazók többsége.

A nezopont.hu oldalon azt írták, hogy továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék).

Őt a legkisebb támogatottsággal rendelkezők rangsorában Jakab Péter követi 23 százalékos támogatottságával, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni. Az intézet szerint figyelemre érdemes, hogy a választást megelőző hónapban, márciusban még 4 százalékponttal magasabb volt a népszerűsége, ráadásul elutasítottsága is 7 százalékponttal nőtt azóta.

A felmérés szerint nemcsak Jakab Péter népszerűtlen, de a Jobbik támogatottsága is alaposan megkopott a négy évvel ezelőtti választás óta.

Míg 2018-ban a pártot a választók 20 százaléka támogatta, addig a Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik jelenleg 3 százalékot szerezne egy „most vasárnap” tartott országgyűlési választáson.

Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, a két politikust egyaránt a szavazók 24 százaléka támogatná, azonban elutasítottságban és ismertségben jelentős különbség mutatkozik. A hódmezővásárhelyi polgármestert a politikailag aktív magyarok 70 százaléka, míg a Momentum elnökét 42 százaléka nem bízná meg felelős politikai pozícióval.


Hirdetés
Donáth Anna ismertsége azonban alacsonyabb, mint a többi ellenzéki vezetőé, az aktív szavazók 27 százaléka azért nem tudott válaszolni a kérdésre, mert nem ismerte – olvasható.

Mint írták, a vizsgált baloldali vezetők körében a Párbeszéd éléről távozó Karácsony Gergely főpolgármester a legnépszerűbb (32 százalék), ugyanakkor a személyét elutasítók közel kétszer akkora arányban (60 százalék) vannak, mint támogatói.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása április 25. és 27. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

(MTI)

A címlapképen Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb